Balázs K. Attila: Vizuáliák (Bukarest, 2009)

Hinni kellene mégis, hogy itt és most is épül egy világ, s a versekbe rejtőzve létezik valami finom, fekete anyag, amiből egy távoli való textúrája áll össze. S ezt az ismeretlen, ködös teret szavakból épített, emberte­len lényekkel kell bepopulál­­nom, egyensúlyom érdeké­ben. Vagy azt is mondhatnám, hogy a bennünk guggoló esztétikai lény a dolgok csontjáig próbál látni a ver­sek ütötte résen. Hiszen mi az égnek háttal akarjuk megérteni a kék mindig változó geometriáját, míg testünk felett elzúgnak könnyű, mosolygó évszakok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom