Balázs Sándor: Elmélkedés a célszerűségről (Bukarest, 1972)
Vannak, akik a célszerűség túlhevített elméletét - a teleológiát — kézlegyintéssel elintézik, mondván: lehet-e komolyan venni egy olyan felfogást, amely szerint — idézzük Voltaire Pangloss mesterét — „orrunk például azért van, hogy legyen amin hordani a szemüveget, s lám, azért is hordunk szemüveget". Az emberiség történetének mértékrendjében tényleg csak a gyermekkori bárányhimlő rossz emlékével gondolhatunk erre az „egykori" emberi gyengeségre? Sajnos nem. A teleologikus gondolkodás ma is él, sőt azáltal, hogy szembefordult önmagával, s levetkőzte a „macska megeszi az egeret“-féle célszerűség naivitását, helyet követel magának a tudományos vizsgálódásban, a társadalmi jelenségek értékelésében. Vegyük tehát komolyan a teleológiát, próbáljunk egy kicsit a bőrébe bújni, nézzük meg belülről a finalizmus ellentmondásait, tarthatatlanságát, de a társadalmi és tudományos fejlődés mai színvonalán — íme, a célszerűség fölötti elmélkedésünk egyik célja. Meditációnk második tudatos célja az, hogy megrajzoljuk a valóságban ténylegesen létező célszerűség igazi arcélét. Érzésünk szerint erre nagy szükség van, mivel a marxista gondolkodók igen keveset foglalkoznak a célszerűség valóságos létezésével, helyével, szerepével.