Balogh Dezső - Gállfy Mózes - J. Nagy Mária: A mai magyar nyelv kézikönyve (Bukarest, 1971)
Balogh Dezső: Mondattan
el: „Itthon leszel-e holnapra?“; „Ugye itthon leszel holnapra?“ Az -e kérdőszó — mint az alaktani részben láttuk — mindig az állítmányhoz, összetett állítmány esetén az igei részhez kapcsolódik: „Szereted-e az utazást?“; ,Jó-e az utazás?“; „Jó volt-e az utazás?“ A kiegészítendő kérdő mondat Amint maga a műszó mutatja, a kiegészítendő kérdő mondatban a beszélő ismeri a közlés egy részét, és mindössze a számára ismeretlen rész iránt érdeklődik. így hát ez a kérdőmondatfajta azt fejezi ki, hogy a beszélő i sm e r e t e valamilyen vonatkozásban hiányos, és a hallgatótól várja a felvilágosítást: „Könnyű emlékek, hová tűntetek? (József Attila: Könnyű emlékek . . .). Formai szempontból jellemzője a hiányzó ismeretre vonatkozó kérdőszó, a mindig hangsúlyos kérdő névmás vagy határozószó. Ez a kérdő névmás legtöbbször a mondat elején áll, és bármely mondatrész szerepét betöltheti. Lehet alany: „Ki látott már januárban ily csodát?“ (Márki Zoltán: Katonák); névszói állítmány és összetett állítmány névszói része: „Pedig hát kié a malac? (Herédi Gusztáv: Sikó Zsiga malacai); tárgy: „Vajon mit mond nekik?“ (Petőfi: Beszél a fákkal a bús őszi szél); határozó: „De miért hallgatott el vele?“ (Fodor Sándor: Tök a vízen); jelző: „Milyen vitrinben csillognak ily téli éjszakák?“ (József Attila: Téli éjszaka). Hanglejtése, minthogy kérdőszó fejezi ki a kérdő jelleget, egyenletesen ereszkedő, akárcsak a kijelentő mondaté. A különbség a hangközben és az indításban észlelhető. A kiegészítendő kérdő mondat szűk indítású. (Lásd bővebben az egyszerű mondat hanglejtésformáinak tárgyalásában.) Erre a mondatfajtára a leggyakrabban a kérdezett mondatrésszel szoktunk felelni. „Ki járt itt?“ — „A szomszéd“ (ti. járt itt). A kérdő mondat mindkét fajtájának állítmánya állhat bármilyen módban. Leggyakoribb azonban a kijelentő módú igealak. 282