Balogh Edgár: Mesterek és kortársak. Tanulmányok, jegyzetek, emlékezések - Romániai magyar írók (Bukarest, 1974)
A teljes József Attila
réseinkből eredt szláv- és románbarát kísérletünket még ebben a magban is csak a Barthások és a szegedi Bethlen Gábor Kör agrárszocialistái, talán még a Kassák-féle Munka-kör absztraktjai bírták el, a többség beszakadt, leomlott, szétporzott a vitában, új dolgok hordozására nem bizonyult alkalmasnak. Legalább ennek a fiatalos képű, szemérmes gyermekembernek mondtam el ott a Tabánban a nagy csalódást, hogy íme a pozsonyi Sarló szinte egyedül maradt. Hogy is volt? József Attila mind csak kérdezett. Mások mondják (és sok emlékező írja), hogy megszállt vitatkozó volt, csökönyös partner, a szava órákra eleredt ... Bn nem tudom, miért, ezen az éjjelen számomra nem így mutatkozott. Inkább csak a kíváncsisága ragadt bennem. Főleg azt akarta tudni, hogy ténylegesen, vagyis tettben, tapasztalatszerző cselekedetben, valóságos falujárásban mit értünk el, mit láttunk. Annál meglepőbb és fájdalmasabb volt számomra a fordulat. Igaz, belehajszoltuk magunkat valamiféle — akkor köztünk nagyon dívó — tragikus pózba, már csak az előző este elénk meztelenedett korlátoltságok miatt is. Attila egyszerre csak megbicsaklott, ledőlt az asztalra és sírva fakadt. Megdöbbentem. Oda voltam. Ismertem már néhány szép versét, Pozsonyban terjesztettük barátaink között a Nincsen apám, se anyám friss kötetét, de éppen a kihívó, a hetyke tetszett benne, a „zászlós a dúlok rangján" — és most itt rázza a csuklás. Fábián Dani csendben intett, odasúgta: hagyjam csak, előfordul nála, majd megnyugszik. Gyónó szóval vallom: többre nem emlékezem. Még egy reggel, az egyik kávéházban kerestük Danival, s megrettenésünkre egy asztalról tápászkodott fel, ott aludt a pincér jóvoltából. Csapzott hajára, kócos bajuszára emlékszem, riadt tekintetére. Szégyellte, hogy így kaptuk, s én még jobban, hogy zavarba hoztuk. Fázósan reszketett a hideg derengésben. Ezekkel a jelképekkel sompolyogtam haza, mint a megvert kutya. Az Ifjúsági Parlament engedett a „bajtársak" fenyegetésének és szétmállott időnek előtte, maga a haladó tábor is kettészakadt a nemzetiség és emberség azonosításának a kérdésénél, s a költő sír. Az utazásból csak annyi haszon 226