Balogh Edgár: Mesterek és kortársak. Tanulmányok, jegyzetek, emlékezések - Romániai magyar írók (Bukarest, 1974)
Kántor Lajos: Balogh Edgár az irodalomról - vagy a közügyre váltható írásbeliség
azonban itt már a művészet specifikuma is érdekli, a „poétaságot" nem csupán tartalmi kérdésként fogja fel. Ez nem jelenti azt, hogy Balogh Edgár irodalmi elemző módszere egy csapásra megváltozott volna (egy-egy divatszó beiktatása nyilván nem jelez lényegi változást), s ma is ne elsősorban az irodalom útján érvényesülő közügyiség érdekelné. Ha következetesek akarunk lenni, bizony nem tagadhatjuk, hogy a szociologizálás ártalmai egy-egy cikkén ma is lemérhetők; ám e veszélytől többnyire mégis megóvta valami: egyfajta bensőségesség, a személyes tanúságtétel vágya. Bár sem a tudományos igényű irodalomszociológia, sem a hasonlóképpen tudományos műközpontú elemzés nem kenyere, s tulajdonképpen még legjobb tanulmányaiban is a köztes területen marad, ez a köztes terület nem senkiföldje. Bárkiről és bármiről írjon is, valójában önmagáról, közvetlen élményeiről vall, portrékat rajzol, hőskort idéz. Portréfestés közben Marxra, Engelsre gondol: „Semmi sem kívánatosabb, mint hogy végre-valahára nyers rembrandti színekkel, teljes, élő mivoltukban ábrázoljuk azokat a férfiakat, akik a mozgalom pártjának élén állottak" — írja egyik cikkében (Adatok Józsa Béla történeti képéhez, 1956). Másutt ugyancsak Józsa Bélára emlékezve így sóhajt fel: „Jaj, megint benne vagyok a regényben, melyet nem én fogok megírni." Valóban, egy sok alakos memoár-regény kerekedik ezekből az irodalmi tárgyú publicisztikai írásokból, a Hét próba társa és folytatása, főszereplői között Móricz Zsigmonddal, József Attilával, Gaál Gáborral, Fábry Zoltánnal, Tamásival, Salamon Ernővel, Kós Károllyal, Nagy Istvánnal, Kacsó Sándorral, Szabédivel, Szemlérrel. Hogy milyen ennek a „regénynek" a hangvétele, kikövetkeztethető stíluseszménye? Több réteg, több szint figyelhető meg benne. A régebbi cikkek cicomátlan egyszerűsége, lényegre törése a Móricz-prózán iskolázott realizmus-koncepció hű kifejezője. Az új, sokféle hatás (a szépirodalomé, de legalább ilyen mértékben a tudománynépszerűsítő publicisztikáé — az új Korunk-szakasz idején) nemegyszer megbontja a régi egyensúlyt, a képek néha egymással konkurrálnak, vagy — egy-egy divatszó élősködése folytán — nem kívánatos sztereotipiák fészkelő