Balogh Edgár: Mesterek és kortársak. Tanulmányok, jegyzetek, emlékezések - Romániai magyar írók (Bukarest, 1974)
A teljes József Attila
És gazdagodott József Attila a népi szakaszban a nemzetköziség élő konkrét élményével is: szomszéd-érdeklődését, kedvét a román és cseh költők fordítására még innen hozta, s ide nyúlnak vissza programverse — A Dunánál — vérünkbe és velőnkbe hatolt aposztrofálásai. 1963 2 Sokféle József Attiláról beszélnek és emlékeznek, pedig csak egy van: a teljes. Minden gondjaink eszmei fókusza, akiben ,,a mindenséggel" mérhetjük magunkat. Nem mítoszt teremtünk köréje, amikor így beszélünk róla, csak a valót mondjuk. Egy végtelenül bonyolult korban, amikor a legvadabb esztelenség és a legragyogóbb értelem, a legsötétebb elmaradottság és az emberiség boldogulásának tudományos lehetősége sarkul egymással szembe, a kiélezett osztályharcra a fasizmus és háború félelmetes gonoszsága válaszol és a gondolkozásban is a legélesebb ellentétek riannak, ő, a költő „megszerkeszti magában... a harmóniát". Mondhatnék így is: modellt ad a dolgok törvényeinek felismeréséhez és új elrendezéséhez a legszentebb emberség álma szerint. És ez akkor is naggyá tette volna, ha a teljesség mennyboltjáról, az egyetemesség nevében nyilatkozik nekünk, mint egy korunkhoz idomult, absztrakt isten, de hiszen élő és nagyon is közülünk való ember, a mindennapok ismerője és áldozata, vérünkből való vér és sorsunk hordozója versel itt, hűen használva a nyelv ősi műszerét. A József Attiláról szóló összes vallomások a falusi szegényélet, a sivár külváros, az utca, a diáknyomor és egy vergődő proletár-értelmiségi pálya konkrétumaiban mutatnak rá e költészet forrásvidékére, s akik még magunkban hordjuk barátunk képét, a hangját, az ajka rándulásait, alig tudjuk elválasztani eszmevilágának átfogó boltozatát egyszerűségétől és valódiságától. Móricz Zsigmond írta róla egyszer: „József 228