Balogh Edgár: Mesterek és kortársak. Tanulmányok, jegyzetek, emlékezések - Romániai magyar írók (Bukarest, 1974)
A teljes József Attila
talok körében ismert volt a Nem én kiáltok kötetbeli önmeghatározás: ,,Az ucca és a föld fia vagyok." Dúdoltuk már a Nincsen apám, se anyám rongyos és harcos állapotunkra annyira jellemző szegénylegény-verseit, amikor a budapesti Bartha Miklós Társaság és más népbarát csoportok szót kértek a magyar közéletben, s a Horthy-rendszer uralkodó konzervativizmusa, népgyűlölő kasztszelleme, irredenta szoldateszkája ellen a csehszlovákiai és romániai magyar fiatalok legjobbjai is felzárkóztak a közös arcvonalra. József Attila ekkor vállalta el, hogy kiáltványban mozgósítja a középiskolák ifjúságát, kiszólítva őket a falusi tömegek közé, élő népismeret megszerzésére és a népsors vállalására. Ez a konzervatívok, liberálisok és dogmatikus baloldaliak részéről egyaránt támadott Ki a falubal röpirat keletkezéstörténete. Az ifjúsági mozgalom hamar túljutott ugyan a romantikus beütésű, népdal-nosztalgiás szakaszon, de nem árt tudni, hogy mindnyájan, akik akár a csehszlovákiai Sarló vagy a magyarországi Márciusi Front, akár a romániai Erdélyi Fiatalok, majd Falvak Népe-csoport vonalán eljutottunk a munkásosztályig és vezető pártjáig, újraéledve marxista tudományban és osztályharcos kommunista állásfoglalásban, ebből az ifjúsági lázadásból, a paraszti sors és a demokratikus követelések felismeréséből hoztuk magunkkal a hajlamot őszinte népfronti összefogásra, minden szektáns egyoldalúság felszámolására és a leninizmus sajátos földrajzi-nemzeti alkalmazására. Dogmatikus beszűkülések helyett össznépi feladatok teljes emberségére tudtunk felkészülni. A költő mindebben élen haladt, előttünk járt, így vált proletár osztályszerepében egy általános, mindenre és mindenkire egyetemesük) forradalom „szélkiáltó madará"-vá. Vajon véletlen-e, hogy Kolozsvárról Gaál Gábor már 1926-ban köszönti a Nyugat hasábjain feltűnt új költőt? A Tiszta szívvel tulajdonképpen csak egy Ignotus-tanulmány keretében szerepelt, de a Korunk recenzense felfigyel rá, mert az „a nagy magyar népi örökség ősi vadonéból egy igaz virágot jelent". Néhány év múlva Szentimrei Jenő ír hasonlót — a Ringató strófáit idézve — az Erdélyi Helikonban: „Csokonaira emlékeztet ez a 230