Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 2. G-Ke (Bukarest, 1991)
H
Hervay Gizella 236 építés, a munkatelepek, a falu, a város, az új lakótelepek világa és saját érzelmi teljesedése, a boldog, erőt adó szerelem. Költőnőből költővé azonban a Reggeltől halálig (1966), majd a Tőmondatok (1968) verseiben érik. Kispolgár-album c. korai versciklusában még csak a „korszerűtlen alázat“ ellen lázad, a nagyanyák sorsát utasítja el magától, a Tőmondatokban már magára az emberi létre kérdez rá, ennek távlatában gondolja újra a költő, a költészet feladatát, a költői beszédet „tőmondatokra“ bontva le, mert azt vallja: „az irodalom nem irodalom“. Az élet védelmét várja a lírától, vagyis önmagától is („Ember vagy. Egyedül. Élsz. Védd magad!“). A József Attila-i élményt nem költői hatásként, hanem saját élete véres valóságaként éli át. Ha a Virág a végtelenben a bizonyosság könyve volt, a rákövetkezők a felébredt és részben megválaszolt kételyt kiáltották világgá. A külső díszítőelemek verseiben most már fölöslegessé válnak, valóban a tőmondatok puritánságával, keménységével szól, a képalkotástól a gondolatépítés felé halad. Nyilvánvaló hatással van rá Szilágyi Domokos költészete is. így 1973-as kötetének címadó verse, az Űrlap például rokonságot őriz olyan Szilágyi-ars poeticákkal, mint a Számvetés és a Hétmérföldes csizma, ugyanakkor válasznak tekinthető. Formailag azonosul és el is különül Szilágyi Domokos költői beszédétől, épp a „tőmondatok“ jegyében. A külső világ megértésének további akarásával, ám mégis a belső űr növekedésével jut el olyan lírai csúcsokra, ahonnan ijesztő mélységek nyílnak. „Kitaszítva önmagunkból“ lehet csak odáig jutni, ahol a Zuhanások c. oratórium (1977) születik. Tulajdonképpen ez az érzelmi regényként olvasható vers is válasz Szilágyi Domokosnak; A láz enciklopédiája alapmotívuma ismerhető fel benne („még egy emelet magány“), de önálló nagy lírai mű, sok száz jajkiáltás és gondolati felismerés „szabálytalan“ foglalata; „A szerelem szakadékaiban“ reménytelenül vergődő nő keresi benne kétségbeesetten az utat a Társ felé, miközben tudja a végső ítéletet: „Rács kettőnk között.“ S a rászakadó kettős halál azt bizonyítja, hogy ez a kétségbeesés tovább fokozható, a kiszolgáltatottság a sorsnak nem ismer határt. Volt férje, költőtársa és a fiában folytatódó élet megszakadása a legsötétebb tónusú lírához vezeti el, olyan csúcsokhoz-mélységekhez, amelyek Vörösmarty, Vajda, Ady, Juhász Gyula rokonává teszik. Az egyéni fájdalom a Száműzött szivárvány (1980) verseiben