Balogh József (szerk.): Augusztusi dombormű. Versek a hazáról (Bukarest, 1984)
ősrégi vágya az embernek, hogy oltalmazó háza és hazája legyen. A föld ne legyen parlag, sem az erdő tilalmas vadon, és a patakok is mindenkinek csobogjanak, és ne verje le vihar az ég madarait, és ne rejtsék tűzvészek füstfelhői a napot, a holdat. És legyen a szülőföld szülők és unokák földje. S akivel legbiztonságosabb házat fedni, szomszéd a szomszéd. Es ne jöjjön siralmas, kényszerű tántorgás se távoli, se közeli gyepűkre. És szálljanak szabadon a szomorúság és az öröm dalai. És nem csupán vágyta, de akarta is mindezt. Hát megszenvedett álmaiért, megharcolta harcait a szülőföldért, hazáért. Szabadságot és békességet csikart ki önmagának és szomszédjának a háza táján, a haza tájain, és nem engedte, hogy a dalnok kezéből kiüssék a citerát. Mert a haza tegnapi és mai regösei, ha más-más ajkúak is, de becsülettel helytálltak az embertelenségben, gyarapítják az örömet az emberarcúnak álmodott-akart gazdagodó hazában, és dalaikból koszorút kötnek a legtermékenyebb nyár emlékművére. BALOGH JÓZSEF