Beke György: Boltívek teherbírása. Barangolások Máramaros és Szatmár megyében (Bukarest, 1983)
Juhász Gyula katedráján
dott bennük, hogy jövendő munkájuk szempontjából milyen fontos ez. — Másodévesek lehettünk, amikor Petru Groza meglátogatta a Bolyai Tudományegyetemet. Bejött a mi évfolyamunkra, magyar szakosok közé. Ki tudna elmondani egy Arany-balladát, kérdezte. Egyikünk sem mert vállalkozni. Erre Románia miniszterelnöke fölállt a katedrára, és hibátlanul, szépen elszavalta A walesi bárdokat. Mi pirultunk ugyan, lelkesen megtapsoltuk, de... a szavalás ügye maradt a régiben. — Groza magyar szavalata nem gondolkoztatott meg? Aligha volt csupán baráti gesztus. Figyelmeztetés lehetett. — Utólag így látom én is. A tanári katedráról viszszanézve furcsállom, hogy egyetemi éveim alatt nem volt egyetlen szavalóversenyünk. Tanáraink arra gondoltak, hogy ez csak a kisdiákok dolga? Ha rajtam múlnék, minden leendő pedagógus, óvónő, tanító, tanár számára, szakjától függetlenül, kötelezővé tenném kötött és kötetlen szövegek megtanulását és előadását. Hány kiválóan képzett tanárral történik meg, nem is szólva a gyengébbekről, hogy azért nem sikerül az órájuk, mert nem tudnak szépen, érthetően beszélni, előadni. Miért nem tanítunk a tanároknak retorikát? Démoszthenész a dadogását győzte le beszédgyakorlatokkal. — Végül is mi ébresztette fel 'benned a szavalókedvet? — József Attila. Ötödéves koromban, egy délelőtt az antikváriumban vettem egy József Attila-kötetet. Nem tudom, a proletkultos időszak irodalompolitikája okozta-e, de az egyetemen alig érintett meg minket József Attila, a huszadik századi líra. Kosztolányi, Babits és még néhányan a nyugatosok közül nem is szerepeltek a tananyagban, illetve csak elrettentő példaként említtettek meg. — Miért vásároltad meg a József Attila-kötetet, ha nem érdekelt a költő? — Arra gondoltam, majd valahol ezt is tanítanom kell, hát legyen meg. Leültem Mátyás király szobra 185