Beke György: Szilágysági hepehupa. Riportkönyv (Bukarest, 1975)
Először az irodalomban találkoztam a Szilágysággal. Ady Endre versei keltették fel kíváncsiságomat e nyugtalan és nyugtalanít!) táj iránt. Persze sokáig úgy hittem, hogy a költő-vátesz felfokozott szeretete és aggodalma láttatja e zaklatott táj fiait ennyire kemény, konok embereknek, akik bénító szegénységben, lehúzd sárban, sújt(í veszélyek és didergő reménységek közepette is dacosan szegték fel a fejüket, s inkább meghaltak, mintsem megadták volna magukat. Aztán barangolásaim során megismertem a vándorló szilágyságiakat, messze vidékekre elkerült telepi mesterembereket és napszámosokat, nagyolvasztók kohászait és kényes házak cselédlányait. Kenyérgond űzte el őket a domboktól fojtogatott hepehupáról, és olthatatlan szerelem vitte vissza szinte valamennyit az elhagyott szülőföldre. Ezek a szilágyságiak ugyanolyan