Beke György: Tolmács nélkül. Interjú 56 íróval a magyar-román irodalmi kapcsolatokról (Bukarest, 1972)
Gálfalvi Zsolt
kölcsönös megismerés, a problémákkal való nyílt szembenézés a román nép legsajátabb nemzeti érdeke, mint ahogy létérdeke a romániai magyarságnak is. A kölcsönös feltételezettségek, összefüggések rendszeréről van itt szó, és ilyen vonatkozásban Titus szava joggal nyom sokat a latban. Említett cikksorozatát szellemi életünk kiemelkedő és nagyon biztató jelenségének tartom, s örvendtem volna, ha a hazai magyar lapokban is szélesebb körű és termékenyítőbb visszhangot kap. Nagy klasszikusaink néha közvetlenül is egyengetik a baráti kézfogásokat. Veronica Porumbacut például akkor ismertem meg, amikor József Attila költészetének vonzáskörében, úgy is mondhatnám, József Attila kedvéért megtanult magyarul. József Attila verseiből készült fordításainak első kötetéhez én írtam a kísérő tanulmányt, és ez a közös munka alapozta meg barátságunkat. Később Veronica Porumbacu Vörösmartyt fordította. Máig is kedves emlékként őrzöm ebből az időszakból származó levelét, amelyben nagyon hétköznapi dolgokról önkéntelenül Vörösmarty veretes, múlt századbeli, romantikus hangvételű nyelvén értekezik. A példákat sokáig lehetne szaporítani. Szűkebb értelemben vett kollégáimról, a kritikusokról illetlenség volna megfeledkezni. Annál is inkább, mert a mai román irodalom folyamatainak a megértéséhez nagyban hozzásegített két olyan jelentős kritikus, mint Ov. S. Crohmălniceanu és Nicolae Tertulian munkássága (az utóbbi különben Lukács György életművének legalaposabb román ismerője és értékelője). Az írásaikban kifejeződő esztétikai nézeteket már az ötvenes évek elejétől kezdve nagyon közel éreztem a magaméhoz. Azóta is figyelmesen olvasom minden sorukat. Irántuk érzett tiszteletemet és rokonszenvemet az is növelte, hogy az akkori időszak enyhén szólva sajátos irodalmi szokásainak megfelelően, nemegyszer azonos nézetek kifejtéséért kaptunk nyilvánosan is — egymástól különben teljesen függetlenül — érvekben szűkölködő, de hangzatos jelzőkben annál inkább bővelkedő dorgálásokat. Bizonyára az sem véletlen, hogy ezeket az elmarasztalt nézeteket néhány évvel 35 — Tolmács nélkül 545