Bodor Pál: Szélmalomjáték. Tallózás régi és újabb feljegyzések között (Bukarest, 1983)

Szélmalomjáték

nem simul sem a fej, sem a láb. — „Mindenkor akármit merhettek költők s festők, megvolt a joguk rá!“ Tudjuk, s kérjük is ezt a jogot, s ugyanúgy meg is adjuk. Ámde nem úgy, hogy a vad s a szelíd keveredjen, a kígyó párja madárka legyen, kisbárány társa a tigris. A 2033 évvel ezelőtt született „kicsi, kövér, jókedvű és bölcs költő“, aki „mérhetetlenül büszke volt a nagyok barát­ságára“, és „nem túlságosan veszedelmes hibák ellen használ­ja a gúny fegyverét“, aki „az augustusi világrend költői megdicsőülését“ hirdette, már egészen pontosan megfogalma­zott mai ellenérzéseket a beatnikekkel, a beatirodalommal szemben. Nyilván a vad s a szelíd is a valóságban és a ver­sekben már az ő korában is erősen keveredett ... Akár — Pioassónál... Nézzük hát meg az eddig is idézett Szerb An­tal szövege szerint, hogyan viszonyult hozzá az utókor: „Ur­­banitásáért, csiszoltságáért, belső eleganciájáért szerették a Nyugat udvari századai; szerették benne a szellemileg és tár­sadalmilag egyaránt magasrendű elit-ember tartózkodását, idegenkedését az » alacsony tömeg« beszennyező érintésétől. Megtalálták benne az udvari légkör finom mértéktudását, harmonikus szellemét, hűvös iróniáját a szenvedély modorta­­lan megszállottjai iránt, nyugodtságát, elegáns közönyét — mindazt, amit a klasszicizáló ízlés megkövetelhet eszmény­képétől.“ (Kiemelések tőlem — B.P.) A disputa tehát régi. Ámde bármennyire szeretem is Ho­­ratiust, úgy érzem, a forradalmi világváltoztatáshoz kevéssé illik az „udvari légkör finom mértéktudása“; a forradalmárok általában „a szenvedély modortalan megszállottjai“ voltak. A világ sosem volt oly harmonikus, mint az udvari költészet; ha Horatius mégis kedves költőm lehet, azért van, mert a va­júdó, ellentmondásos, veszedelmes világból csöndes éjszaká­kon klasszikus nyugalmához menekülök. Vigasz és rejtekhely tehát — nem forradalom, nem fegyvertárs, nem is tiltakozás. (Az akadémikus klasszicizmus és a fennkölt udvari költészet számára Bartók is elviselhetetlen lázadó, az ízlés beatnik je volt — József Attilának kellett védelmezőén leírnia Bartók­kal kapcsolatban, hogy „csak disszonáncia által lehetséges al­kotás. A konsz.(=onancia) nem egyéb megértett disszonan­ciánál“.) * 103

Next