Bogdán László: Matiné. Versek - Forrás (Bukarest, 1972)
1948. március 8-án születtem Sepsiszentgyörgyön. Itt érettségiztem 1966-ban. Jelenleg a Megyei Tükör művelődési rovatának munkatársa vagyok. Első könyvem verseit az 1968—1971 között írottakból válogattam. Azt szerettem volna elérni, hogy úgy érezze az olvasó, mintha utánjátszó moziban ülne, ahol egymásután vetítik a különböző témájú, a világ különböző tájain, különböző korokban játszódó filmeket. Annyi minden történik naponta tőlünk teljesen függetlenül, s mégis része lesz életünknek, ha egyszer tudomást szereztünk róla. Ezeknek a verseknek az értékét persze az ezután írottak döntik majd el. i