Borcsa János: Méliusz József - Kriterion Közelképek (Bukarest, 2001)
II. Folytonosság és megszakítottság Méliusz József lírájában
meg az eretnekeket, összetörik a létrát, de az igazi költőknek védelmére kelnek mindazok, akik meghallói a költészet szavának, akiket az igazság és tisztesség vezérel. A csata után helyére került minden, s Jákob létráján fölfelé indul Whitman és József Attila: „Csillaggá váltak ők ismét, / örökkön égő csillagok közt. / En meg / ittmaradtam. / Azóta hátamban / jeges kések, / bokrokból lesnek / az istenfattyúk. / De mégis, / csak azért is / élek / s az ő fényükben / szemlélvén illant éveim csatatereit, / mosolygok idelent /... / még látom, / még itt áll / a lajtorja”. Utolsó idézetünkhöz föltétlenül megjegyzés kívánkozik. A vers első, a Beszélgetés a rakpartonbm megjelent változatában az idézett szakasz végét három pont jelöli, míg a Válogatott költeményekbe kerül változat kiegészült még egy mellékmondattal („melynek tetejére / nem jutok fel / soha”), ami egyértelműen lezárja az adott gondolatmenetet, ezzel szemben az első változat nyitva hagyja azt. Véleményem szerint a nyitott változat illeszkedik jobban az illető szakasz, illetve az ezt követő jelentéséhez, hiszen a szóban forgó strófa „mosolygok a fényben” állitása például egymagában is a nyitott befejezés lehetőségét készíti elő, semmint a második változat egyértelmű negatív alternatíváját („nem jutok fel soha”). Hasonlóképpen a következő strófa az első változatban szónoki kérdésbe foglal egy lehetséges pozitív alternatívát („Oda / feljutok-e, / hogy Whitman és József Attila / hűséges Holdja / lehetnék?”),míg a második változat egyértelmű tagadásként hangzik: „Nem, / oda / nem jutok fel, / hogy Whitman és József Attila / hűséges holdja lehessek.” 137