Borcsa János: Méliusz József - Kriterion Közelképek (Bukarest, 2001)

II. Folytonosság és megszakítottság Méliusz József lírájában

meg az eretnekeket, összetörik a létrát, de az igazi köl­tőknek védelmére kelnek mindazok, akik meghallói a költészet szavának, akiket az igazság és tisztesség ve­zérel. A csata után helyére került minden, s Jákob lét­ráján fölfelé indul Whitman és József Attila: „Csillag­gá váltak ők ismét, / örökkön égő csillagok közt. / En meg / ittmaradtam. / Azóta hátamban / jeges kések, / bokrokból lesnek / az istenfattyúk. / De mégis, / csak azért is / élek / s az ő fényükben / szemlélvén illant éveim csatatereit, / mosolygok idelent /... / még látom, / még itt áll / a lajtorja”. Utolsó idézetünkhöz föltétlenül megjegyzés kíván­kozik. A vers első, a Beszélgetés a rakpartonbm meg­jelent változatában az idézett szakasz végét három pont jelöli, míg a Válogatott költeményekbe kerül vál­tozat kiegészült még egy mellékmondattal („melynek tetejére / nem jutok fel / soha”), ami egyértelműen le­zárja az adott gondolatmenetet, ezzel szemben az első változat nyitva hagyja azt. Véleményem szerint a nyi­tott változat illeszkedik jobban az illető szakasz, illet­ve az ezt követő jelentéséhez, hiszen a szóban forgó strófa „mosolygok a fényben” állitása például egyma­gában is a nyitott befejezés lehetőségét készíti elő, semmint a második változat egyértelmű negatív alter­natíváját („nem jutok fel soha”). Hasonlóképpen a kö­vetkező strófa az első változatban szónoki kérdésbe foglal egy lehetséges pozitív alternatívát („Oda / felju­tok-e, / hogy Whitman és József Attila / hűséges Hold­ja / lehetnék?”),míg a második változat egyértelmű ta­gadásként hangzik: „Nem, / oda / nem jutok fel, / hogy Whitman és József Attila / hűséges holdja lehessek.” 137

Next