Bretter György: Itt és mást. Válogatott írások - Romániai magyar írók (Bukarest, 1979)
Vörösmarty utolsó versei
dala átjátszik az utópiába, de a harc kérlelhetetlen vállalása szorosan kapcsolódik a valósághoz. Noé bárkája az Igazakat menti át az új világba, amelynek partjai ugyan még nem látszanak, de a vállalásban már benne érezzük lehetőségét, azt, hogy az új világot majd mi teremtjük meg. Az új világ saját tetteink jelképe: nincs aki készen adja, csak a felelősségvállalás hívhatja életre. Vörösmarty ezt még nem fogalmazhatta meg, nem tehette költészetté a tettet, ahogy József Attila jó 80 év múltán helyette is elvégzi: „Én istent nem hiszek, s ha van, / ne fáradjon velem; / majd én föloldozom magam; / ki él, segít nekem“. (A bűn) A vállalás A vén cigányban átmenti az embert a puszta átkozódás magányából (az Emlékkönyvbe írója még ott topogott az űr szájánál) a küzdelem szolidaritásába. A költő már nincs egyedül, mert költészete híd a harcot vállalók felé. S ha ez a híd még nem is létezik, a dilemma megértői és vállalói majd megépítik a költő tervei nyomán. És amíg építkeznek, sohasem felejtik el, hogy az érzelmek és az akarat útját mutató foszforcsík — a költészet nyomjelzője a világban, és a költő is tudja, hogy nyoma ott marad a világban. A vén cigány utolsó szakaszában az öröm hangjai a kimondott és ezzel a költő számára megoldott dilemmát ünnepük: „Húzd, de mégse, — hagyj békét a húrnak. / Lesz még egyszer ünnep a világon; / Majd ha elfárad a vész haragja, / S a viszály elvérzik a csatákon, / Akkor húzd meg újra lelkesedve / Isteneknek teljék benne kedve.“ 83 év múlva milyen hasonló József Attila öröme: „S mégis bízom. Könnyezve intlek, / szép jövőnk, ne légy ily sivár! ... / Bízom, hisz, mint elődeinket, / karóba nem húznak ma már. / Majd a szabadság békessége / is eljön, finomul a kín — / minket is elfednek végre / lugasok csendes árnyain.“ (Ös patkány terjeszt kórt.. . kezdetű verse.) Itt a harcot oldja örömmé a dilemma vállalása; nem a remény, az ábránd, hanem a bizalom — bizalom a küzdelemben. A küzdelem az egyetlen biztos talaj, minden öröm forrása az ember számára. Vörösmartyból a vállalás kimosta a hitért könyörgő átokbizonytalanságot, és az Emlékkönyvbe írójából a vállalás A vén cigány költőjévé avatja. A tisztázódás eszmei és formai vonatkozásban egyszerre zajlik le: ez a költemény igaz és szép, nem azért igaz, mert szép, és fordítva, nem azért szép, mert igaz. A kiapadni látszó köl155