Caragiale, Ion Luca: Az elveszett levél és egyéb komédiák - Román Írók (Bukarest, 1988)

A nevetségesség öl . . . ami nyilvánvalóan úgy értendő, hogy a komikum lehántja a látszatokat és fölmutatja — nincs jobb szópárositásunk — a meztelen igazságot; megfosztja a tekintélyükből élők és azzal visszaélők siserahadát a társadalmi presz­tízsük jelmeztárától, és kimutatja, alkal­matlanok társadalmi tisztjük betöltésére; fölfedi, hogy szerepjátszásuk mögött tom­pa elme, sekélyes érzelmi világ, zi­lált erkölcsi rend működik; nemzeties szólamaik pufogtatásával pedig korrupt üzelmeiket, alantas magánérdekeiket lep­lezik. Caragiale gesztusa egyértelmű; ez a társaság, akit bábokként én huzigálok, ám az igazság szerint — nem a nép, nem a nemzet; következésképpen: le kell őket a színről seperni. Nem kétséges, ez a gesztus a színház falain túlra mutat. Hatá­rozottan fölismerhető célpontra. Caragiale szatírájának tárgya a múlt század utolsó harmadában még csak alakuló polgárság. Korainak számítható, türelmetlenségnek-e a kegyetlen bírálat? Sietett-e a Mester? Vagy inkább előrelátott? Szász János

Next