Cs. Gyímesi Éva: Álom és értelem. Szilágyi Domokos lírai létértelmezése (Bukarest, 1990)
Legenda helyett - a műről
• Szépelgő zsargon és nótaszöveg, argó és középkori jövevényszó találkozik rímeiben, mert nem szavakat, de korokat rímeltet itt, hogy időtlenné bűvölje az illúziók ironizált lovagját: ,,— a sárga hold ma sáriik, / nézik — be delikát! — / Erzsik, Birik s a Sárik // s a szőke Erikák, / kik a gyanútlan rittert / kacagva verik át // — a másvilágra..." És itt feltör a mindenkori költő és próféta keserű rezignációja: „hittel csücsültem én az ágon / s nem is sejtettem, hidd el, / hogy magam alatt vágom: f mit ér, ha fölfele / száll, míg le én, világom?" Ez a paródiába rejtett kérdés érteti meg az értékeknek azt a kiegyenlítődését, amit Don Quijote apokrif „végrendeletének" listáján az ábécérendbe szedett fogalmak egyenértékűséget tükröző elrendezésével is sugalmaz. Amit e groteszk travesztiában oly áttételesen tárgyiasít, azt a szabad versbe ágyazott gondolati költemények a személyes fájdalom közvetlenségével fejezik ki (Örültek, Betegen, Harminckét sor a boldogságról, Koratavasz, Utálhatod a tollat. . .)■ Csupán a zaklatott jambusokba fogózva, kételyeit a maguk meztelenségében tárja fel itt — megfogalmazza a Súcsú. a trópusoktól későbbi nagy verseinek fő molívumait. Megidézett tragikus végű elődeinek hitét — Villontól József Attiláig — keserűen ironikus érvekkel ostorozza (örültek): „Mit akartok? örült bagázs! / fejetekre csak újra bajt? / menjetek vissza! föld alá! / trágyázni tovább a talajt! / Mit akartok örült bagázs? / hisz ez a világ semmitek! / vagy ha anyátok: mostoha! / ki hintette el a hitet / belétek: hogy még akkor is!- / úgy is érte, ha ellene!" Ám a szerep ellenére, amelyet magára ölt, a vers végén nem a tagadással azonosul — „Kavarogj, holdas forgatag! / Vonítok én is teveled / a csillagzó egek alatt" — mintegy József Attila szkeptikus hangját intonálván (,,S mint a sakál, mely csillagoknak / fordul kihányni hangjait, / egünkre, hol kínok ragyognak / a költő hasztalan vonít..."). Hasonló Betegen című költeményének zárómotívuma is: „s a semmiből a fájdalom / üzenget, kése torkomon, / s tán hörgők és tán kornyikálok a keserű, a vad, / a kenyérhéjnyi ég alatt." Mint egy fúga, olyan ez a vers a meg-megújuló 50