Cseke Gábor: A bozót (Bukarest, 1989)
Valahányszor a Prahova völgyén kanyarog velem a vonat, Bu^teni fölött kipillantok a hegyekre, az égnek meredő sziklafalakra. Az ormokat legtöbbször piszkosszürke vagy tejfehér felhő üli meg, mögöttük a bizonytalan, a kiismerhetetlen, az önmagaba forduló, titokzatos, olykor barátságtalan havasi világ. Mennyi ujjongó öröm és mennyi tragédia fűződik a Bucsecs szikláihoz! Mennyi rajongást és szenvedélyt vonz magához a hegymászás, a csúcsok ostroma! Ha mégegyszer nekivágnék az életnek, biztosan magam is elszegődnék hegymászónak. Egy kettős halálos baleset körülményei után nyomozva ugyanis annyi jelentéses élmény ért az alpinisták világában, hogy minél jobban telik az idő, annál bizonytalanabb vagyok: vajon nem velem történt-e meg mindaz, amit A bozótban rögzítettem? Cseke Gábor