Czegő Zoltán: Pogány liturgia. Versek - Forrás (Bukarest, 1970)
nyugvás, a folytonos megújulás „diszharmóniájában“ látják egy illúziótlan, józan, önmaga értékeit kiteljesítő világ megteremtésének lehetőségét. A Pogány liturgia ezt az életérzést váltja át költői képes beszédre, amelyben az értelmi hangsúlyok a közösséggel való összeforrottságra, az emberért és a jövőért való felelősségvállalásra esnek. Tiszta beszéd, költői beszéd Czegő Zoltán verskötete. Eszményképei — József Attila. Radnóti Miklós — példáján tudatosan, konokul ragaszkodik kifejezési eszközeiben, formáiban is a dísztelenséghez, a lényeget megragadó pontossághoz. Kopogó ritmusai, szavai értelméhez hasonlóan valósággal dörömbölnek korunk lelkiismeretén. Tud lágyabb éneket is, de az andalgás, az értelmet, az öntudatot elzsongító álmodozás nem kenyere. Oldott, idegesen pattogó verssoraiból, a távolt és közeit, a végtelent és végest, az egyetemest és sajátost egyszerre felfogó képeiből nagyfokú érzékenység, korunkba, embersorsunkba beleérző felelősség sugárzik: az ember iránti határtalan szeretet, a szenvedő, káromló, szorongó lelkiismeret. Ezért szeretem Czegő Zoltán verseit, ezért hiszek tehetségében, szavainak hitelében, igazában. IZSÁK JÓZSEF