Czegő Zoltán: Pogány liturgia. Versek - Forrás (Bukarest, 1970)

nyugvás, a folytonos megújulás „diszharmóniájában“ látják egy illúziótlan, józan, önmaga értékeit kitelje­sítő világ megteremtésének lehetőségét. A Pogány litur­gia ezt az életérzést váltja át költői képes beszédre, amelyben az értelmi hangsúlyok a közösséggel való összeforrottságra, az emberért és a jövőért való fele­lősségvállalásra esnek. Tiszta beszéd, költői beszéd Czegő Zoltán verskö­tete. Eszményképei — József Attila. Radnóti Miklós — példáján tudatosan, konokul ragaszkodik kifejezési esz­közeiben, formáiban is a dísztelenséghez, a lényeget megragadó pontossághoz. Kopogó ritmusai, szavai értel­méhez hasonlóan valósággal dörömbölnek korunk lel­kiismeretén. Tud lágyabb éneket is, de az andalgás, az értelmet, az öntudatot elzsongító álmodozás nem kenyere. Oldott, idegesen pattogó verssoraiból, a távolt és közeit, a végtelent és végest, az egyetemest és sajá­tost egyszerre felfogó képeiből nagyfokú érzékenység, korunkba, embersorsunkba beleérző felelősség sugár­zik: az ember iránti határtalan szeretet, a szenvedő, ká­romló, szorongó lelkiismeret. Ezért szeretem Czegő Zoltán verseit, ezért hiszek tehetségében, szavainak hitelében, igazában. IZSÁK JÓZSEF

Next