D. Harasztosi Éva (szerk.): Úti portrék tengeri tájjal. Szovjet elbeszélések (Bukarest, 1979)
Csingiz Ajtmatov: A tengerparton futó tarka kutya
CSINGIZ ÄJTMATOV A tengerparton futó tarka kutya Vlagyimir Szanginak A szállongó nedvességgel és hideggel átitatott, vaksötét tengerparti éjszakában, az Ohotszki-partvidék egész hoszszában, a szárazföld és a tenger minden pontján tombolt a két elem ősi, féktelen harca: a szárazföld gátat vetett a tenger mozgásának, a tenger szüntelenül rohamozta a szárazföldet. Bömbölt és kínlódott a tenger a sötétben, nekilódulva és összehúzódva a szirteken. A tenger csapásait visszhangozva, erőlködve dübörgött a kőkemény föld. így állnak szemben egymással a teremtés óta — azóta, amióta nappal a nappal, és éjszaka az éjszaka, és a jövőben is így lesz, valamennyi nappal és valamennyi éjszaka, ameddig megmarad a föld és a víz a végtelen időben. Valamennyi nappal és valamennyi éjszaka ... Eltelt még egy éjszaka. A tengerre szállás előtti éjszaka. Nem aludt azon az éjszakán. Életében először nem aludt, életében először tapasztalta meg az álmatlanságot. Menynyire kívánta, hogy minél előbb nappal legyen, hogy nekivághasson a tengernek! Ahogy a fókabőrön feküdt, érezte, hogy a föld alig észrevehetően meg-megremeg alatta a tenger csapásaitól, és hallotta, hogyan dübörögnek, tombolnak a hullámok az öbölben. Nem aludt, belefülelt az éjszakába ... Hiszen valamikor minden másként volt. Most ezt már szinte elképzelni is lehetetlen, erről most már senki nem tud, még csak nem is sejti, hogy ha akkor réges-régen nincs Luvr, a vadkacsa, akkor a világ talán egészen másként alakul — a szárazföld nem állna ellen a víznek, és a víz nem állna ellen a szárazföldnek. Hiszen először — a kezdet kezdetén — a föld teljesen hiányzott a természetből, nem volt még egy porszemecske sem. Csak a víz, víz terült el körös-körül. A víz önmagától lett, a saját körforgásából, a sötét mélységekben, a mérhetetlen örvé-5