Dávid Gyula - Mikó Imre: Petőfi Erdélyben (Bukarest, 1972)

Huszonhat évet élt, s abból közel egy esztendőt töltött Erdélyben — a Bánságot és a Partiumot is beleértve. Nem sok idő, de ehhez fűződik életének két döntő esemé­nye: a házasság és a szabadság­­harc. Ö úgy mondaná: szabad­ság, szerelem. Amikor Szendrey Júliát eljegyezte, így nyilatkozott: „Ez időtől számítom életemet." Az „Ott essem el én a harc meze­jén" is Segesvár mellett követke­zett be. Erdély volt tehát újjászületésének és halálának színtere. Ez indokolja, hogy születésének 150. évforduló­ján, amikor világszerte megemlé­keznek róla, az itt töltött rövid esztendő emlékét is felidézzük. Útjának mérföldkövei a versek, úti levelek, majd a hadi jelenté­sek, s közben minduntalan a kor­társak visszaemlékezései. Ezeket vallattuk, de nemcsak a könyvtá­rakban időztünk, hanem magunk is bejártuk a költő útjait. Erdődön elmerengtünk a vár romjainál, Kohón egy ágacskát törtünk le az öreg somfáról, amely alatt pihent, Vízaknán megálltunk a néma csa­tatéren, Székelykeresztúrról pedig magunkkal hoztuk a mindig újra­sarjadó vén körtefa képét. Barangolásaink során új színt kap­tak a régi emlékek. S a könyv, amely így összeálló«, nemcsak a múltat tükrözi, hanem azt is, ho­gyan emlékezik a szabadság és sze­relem költőjére az emléktáblák előtt munkahelyére siető, szabad idejében Petőfi-verset olvasó mai ember.

Next