Dávid Gyula - Mikó Imre: Petőfi Erdélyben (Bukarest, 1972)
Huszonhat évet élt, s abból közel egy esztendőt töltött Erdélyben — a Bánságot és a Partiumot is beleértve. Nem sok idő, de ehhez fűződik életének két döntő eseménye: a házasság és a szabadságharc. Ö úgy mondaná: szabadság, szerelem. Amikor Szendrey Júliát eljegyezte, így nyilatkozott: „Ez időtől számítom életemet." Az „Ott essem el én a harc mezején" is Segesvár mellett következett be. Erdély volt tehát újjászületésének és halálának színtere. Ez indokolja, hogy születésének 150. évfordulóján, amikor világszerte megemlékeznek róla, az itt töltött rövid esztendő emlékét is felidézzük. Útjának mérföldkövei a versek, úti levelek, majd a hadi jelentések, s közben minduntalan a kortársak visszaemlékezései. Ezeket vallattuk, de nemcsak a könyvtárakban időztünk, hanem magunk is bejártuk a költő útjait. Erdődön elmerengtünk a vár romjainál, Kohón egy ágacskát törtünk le az öreg somfáról, amely alatt pihent, Vízaknán megálltunk a néma csatatéren, Székelykeresztúrról pedig magunkkal hoztuk a mindig újrasarjadó vén körtefa képét. Barangolásaink során új színt kaptak a régi emlékek. S a könyv, amely így összeálló«, nemcsak a múltat tükrözi, hanem azt is, hogyan emlékezik a szabadság és szerelem költőjére az emléktáblák előtt munkahelyére siető, szabad idejében Petőfi-verset olvasó mai ember.