Dávid László: A középkori udvarhelyszék művészeti emlékei (Bukarest, 1981)
Minden kor művészetinek vannak kiemelkedő alkotásai, amelyeknek láttán elfogódottan áll meg a szemlélő, s amelyeket — mint szemléletes példákat — mindig maga előtt lát a szakember. De ezek mellett ott vannak minden egyes kor szerényebb alkotásai, művészettörténetek csak felsorolásokban említett vagy névtelen tárgyai, objektumai, amelyek ugyan kevesebbet árulnak el a nagy művészeti irányzatokról, de még a nagy alkotásoknál is beszédesebben tanúskodnak arról, miként fogadta be, tette magáévá egy-egy tájegység népe az azokban feszülő művészetteremtő akaratot, hogyan egyszerűsítette le saját — jóval szerényebb — lehetőségeihez, s hogyan gazdagította őket a maga ízlésével, művészi kifejezéskincsével. E kettős — befogadó és átformáló — szándék válik végső fokon megragadhatóvá itt egy tájegység: a középkori Udvarhelyszék napjainkig megőrzött művészeti emlékeinek számbavétele során. A könyv szerzője — akárcsak ötnegyed századdal ezelőtt Orbán Balázs — faluról falura járta végig a Hargita nyugati oldalán a Kis-Küküllőtől Erdővidékig elterülő vidéket, számbavéve mindent, ami a vidék középkori művészetéből megmaradt: vármaradványokat, templomokat, freskókat, néha egy-egy ötvösmunkát is. Műemlékleírásaiban olykor egészükben megél.