Demény Lajos - Pataki József (szerk.): Székely Oklevéltár 1. Udvarely széki törvénykezési jegyzőkönyvek 1569-1591 (Bukarest, 1983)
Minden tudományos kutatás fejlődésének megvannak a maga nélkülözhetetlen feltételei. A történetírásban ezek közé tartozik a forráskiadás rendszeres művelése. Nélküle elképzelhetetlen a valójában tudományos jelleg biztosítása a történelem terén, az előrelépést ugyanis az állandóan megújuló szemlélet mellett újabb források feltárásának és kiadásának kell kísérnie. Nem vonhatjuk ki e követelmény alól nemzetiségtörténetünk tudományos művelését sem. Ez az elgondolás, pontosabban igény és szükségszerűség szülte a Székely Oklevéltár címet viselő forráskiadványunk folytatását, újrakezdését. Több mint száz év múlt el azóta, hogy e kiadványt a széles társadalmi összefogás útjára bocsátotta. A kezdeményezők között ismert történészeink nevét találjuk, közöttük a Kővári Lászlóét, Jakab Elekét, Szabó Károlyét és másokét. Szabó Károly, Szádeczky Lajos és Barabás Samu végezték el azt a fáradtságot nem ismerő, lemondásokkal és nélkülözésekkel járó munkát, melynek eredményeként nyolc kötetnyi forrásanyag látott nyomdafestéket. A Székely Oklevéltár új sorozatának első és készülőben lévő néhány kötete az eddig kevésbé feldolgozott és egészében kiadatlan források irányába tereli figyelmünket, a székelyek XVI. századi törvénykezésének protokollumaira. A peres ügyeli kapcsán ezek a jegyzőkönyvek, tanúvallomások, prókátorvallások, határozathozatalok és más ide tartozó feljegyzések a mindennapi élet sok olyan mozzanatát tárják elénk, amelyekről a többi források keveset vallanak. Egy olyan világot élénkítenek meg minden gondjával-bajával, jellegzetes gondolkodásmódjával, szokásaival, jogrendszerével, gazdasági, társadalmi, katonai