Dsida Jenő: Séta egy csodálatos szigeten. Cikkek, riportok, novellák, levelek - Romániai magyar írók (Bukarest, 1992)
Irodalomról - művészetről
Ám ennek a sajátosan érdekes és erős formának belső tartalma: majdnem semmi. Egy-egy igazi elrévülés, zsúpfedelű házak közötti kószálás, boglyatövi pihenés, anyaelsiratás: valódi költőről tanúskodnak. De ez még vajmi kevés. Programversei mögött nincs belső aranyfedezet. A proletárságot parasztnyelven beszélteti. Tanyai csendű képeinek fülledt melegét, amelyben parasztok egyenesítik és élesítik a fenyegető kaszát, hideg és disszonáns fuvallattal veri szét egy-egy költőiesített, tudákos marxi szólam, vagy „elvtárs”-megszólítás. Hideg fejjel megtanult program és ideológia ez József Attilánál. Még akkor is csak megtanult, ha esetleg a saját bőrén tanulta meg. (Ezt meg kellett mondanunk, bár programjával talán sokkal inkább egyetértünk, mint egyetérzünk költészetével.) Még néhány szót a könyvecske végén közölt Villon-fordításokról. Költőkre még saját írásaiknál is jellemzőbb, hogy a világ írói közül kit választanak ki fordításra, hogyan fordítják, és hogyan ferdítik őket. József Attila ösztönös költőiségét semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy éppen Villontól fordított. Kötetének átolvasásakor háromszor is eszembe jutott, hogy magyar Villonnak nevezzem őt, még mielőtt felfedeztem volna a kötet végén lévő fordításokat. Míg Tóth Árpád és Szabó Lőrinc csillogó művészettel, hibátlanul, szép sorokban adják vissza Villon verseit, József Attila gorombán döcögő betyáros sorokban varázsolja elénk Villon csirkefogósan nagy lelkét. De túllő a célon: erősen József Attila lesz Villonból, túlságosan szegénylegény, nagyon is hortobágyi levegővel... 62