Egyed Péter: A vadlúd őszi útja (Bukarest, 1989)

Sajátos világ ez - mond­hatnák a közhelynek is te­kinthető megállapítást, a­­mely akkor veszíti el köz­hely-jellegét, ha Egyed Pé­ter novelláinak esetében ezt a „sajátos" voltot közelebb­ről is sikerül meghatároz­nunk. A tárgyi, tematikai megközelítéssel azonban itt semmire sem megyünk, hi­szen bármennyire is hús­vér emberek (olykor konk­rét, valóságos személyek) ezeknek az írásoknak a hő­sei, nem ez a jellemző rá­juk. Sokkal inkább az, hogy valóságos voltukban inkább önmaguk absztraktumainak tűnnek; sorsuk is (ponto­sabban az, ami velük törté­nik), inkább személy- és helyzetfölötti életigazságok kifejeződése, beigazolódá­sa. Ezzel függ össze a — sze­rintünk — második sajátos­ság, nevezetesen az, hogy ezekben a novellákban, el­beszélésekben, „mesékben" gyakran és váratlanul vál­toznak a történés idősíkjai és terei. A szerző ugyanis nem hősei sorsából bontja ki a maga fentemlített élet­igazságait hanem a „vélet­lenül" (?) adódó helyzetek­ből, ahol a térnek és idő-

Next