Egyed Péter: A vadlúd őszi útja (Bukarest, 1989)
Sajátos világ ez - mondhatnák a közhelynek is tekinthető megállapítást, amely akkor veszíti el közhely-jellegét, ha Egyed Péter novelláinak esetében ezt a „sajátos" voltot közelebbről is sikerül meghatároznunk. A tárgyi, tematikai megközelítéssel azonban itt semmire sem megyünk, hiszen bármennyire is húsvér emberek (olykor konkrét, valóságos személyek) ezeknek az írásoknak a hősei, nem ez a jellemző rájuk. Sokkal inkább az, hogy valóságos voltukban inkább önmaguk absztraktumainak tűnnek; sorsuk is (pontosabban az, ami velük történik), inkább személy- és helyzetfölötti életigazságok kifejeződése, beigazolódása. Ezzel függ össze a — szerintünk — második sajátosság, nevezetesen az, hogy ezekben a novellákban, elbeszélésekben, „mesékben" gyakran és váratlanul változnak a történés idősíkjai és terei. A szerző ugyanis nem hősei sorsából bontja ki a maga fentemlített életigazságait hanem a „véletlenül" (?) adódó helyzetekből, ahol a térnek és idő-