Fáskerthy György: Légszomj (Bukarest, 1970)
A másik 'kettő megütődve nézett rá, de hiába várt magyarázatot. Egy pillanatig mindhárman hallgatták, imajd Pellion kezdett megint beszélni. — Koncz úr, magát untatja a politika? Nincs igaza! Különös feszültségekkel teljes, drámai kort élünk, olyat, amilyet nem minden évszázadban él át az emberiség! Nem, engem nem az unalom bánt... S még csak azok a kínok sem, amiknek alávet a kor... Hanem valami egészen más: a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság érzése! Az a tudat, hogy quantité negligeatole vagyok, nem szorzók és nem osztóik az emberiség sorsáért folyó világjátszmában, hogy még egy szalmaszál innét idáig helyezésével se gyorsíthatom vagy lassíthatom a nagy dráma kibontakozását! Ez, megvallom, valóságos fizikai kínokat okoz nekem. Mihályi Mihály arca hol elsápadt, hol elvörösödött, míg Pellion monoton, szaggatott vallomását hallgatta. — Felhőn úr — ki átlőtt fel —, én megértem önt! Tökéletesen megértem! De igazat nem adhatok önnek! — Izgalmában hangija mutálósan kisiklott egy pillanatra. — Abban igaza van, hogy így, izolálva, magába zárkózva, egy absztrakt alkotás felhő-kakukk várába sáncolva magát, nem hathat a történelemre! „Nem sors az egyes ember sorsa!" — mondotta József Attila is! De ha az ember megkeresi azt a közösséget, azt a tábort, azt a maroknyi embert, akiknek a soraiban cselekedhet, még ha vannak is fenntartásai a tábor iránt, amelyhez csatlakozott, akkor mindenekelőtt önmagával tesz rosszat, Pellion úr, ha nem áll közébük! Pellion különös pillantást vetett Mihályka lángra gyűlt, lágy vonású fiúarcába, de nem válaszolt. Ehelyett a könyvespolc tetejébe állított, ócska Orion rádióhoz lépett. — Tíz óra negyven — mondotta karórájára pillantva. — Ha már amúgy is elrontottuk Koncz úr estéjét, indítványozom, hallgassuk ímeg (Bukarestet. Ellenvetés nem hangzott el. Pellion a gombokat kezdte csavargatni. Egy pillanat alatt sivitás, hörrenés, fütyülés kaotikus lármája töltötte be a szobát, mintha egy őrült baromfiudvar valamennyi kerge szárnyasa szabadult volna el benne. Valahonnét, az éter mélyéből zene kattogott süketen, aláfestve egy értelmetlenül ágáló, ugyanolyan süket férfihangot. Az adás Jassan tisztulni kezdett. Előbb csak távolról hallszott, szinte kivehetetlenül, azután egyszerre felerősödött, s betöltötte a szobát, elnyomva az éterből sugárzó, disszonáns hangzavart: „... repülőgépek számtalan esetben megsértették a román légiteret. A magyar kormánynál történt minden erélyes tiltakozás ellenére ezek a berepülések megismétlődtek. A repülők egész Brassóig, Szamosfalváig és Alvincig hatoltak be, és röpiratokat dobtak le román területre. Intézkedések történtek, hogy erőszakkal tegyék le-501