Fényi István: Requiem provinciális (Kolozsvár, 2019)
KÖTETBEN MEG NEM JELENT VERSEK - József Attila
s aki a kulisszák közt vacakol, lehet még veszedelmesebb. Bőréből fordítani ki a valót - hát ezek közé én be nem álltam. Mocskosodj egy kicsit, Attila - mondták - keveredj a törvényhozó törvényszegőkkel, azokkal ülj körbe, akiknek rotyog a bogrács! Hát a légben repkedő madaraimmal mi lesz? Hát az én hasogató fejszemmel mi lesz? Jön a vonat felém, aki tudok beszélni gázoltan is, s azok felé is, akik még nincsenek a sínen, csendes Biblia-olvasó öregek ujja mered ránk, a gyönyörű nők hasán megülepedők nyöszörögnek, hemzsegj te is, Attila, mert oda lesz az élet, a fene is megesz, árokba kerülsz, frász törje az életét annak, aki három napig nem jut eledelhez, köpünk az idegekre, földművelő ösztöneinkre, gyermek-ringató kis Balázs-dalokra ha sehogy se tudunk a hegy déli oldalára kerülni, mindig az az Észak, Göncöl-szekér, mindig az a százezer éves emlékezés, prófétai tanítás: „Elleneidnek hideg vizet se adj!” De mondd, kinek, kinek a kezében van az a kancsó? Jönnek a vonatok felénk, honnan is? talán az Isten kezéből, mint a hóesés vagy az angyal-születés, fekszik a sínen a látomás, ágyak, vackok, medvebőrök minden lángba borul, ahova valamikor a történelemben vagy azelőtt még lefeküdtem a szeretkezésre, 351