Földes László: Elvek s viták. Tanulmáyok, kritikák - Romániai magyar írók (Bukarest, 1983)
A lehetetlen ostroma
tőnek sem érdemes azért küzdenie, hogy a csúcsteljesítmény legkivételesebb perceiben már meghódított csúcsokra hágjon. A hasonulás tökéletes volta egyszersmind az út járhatatlanságának a bizonyítéka. Elveszett költő volna, ha ezt a művészi teljesítményt bármikor meg tudná ismételni. Mert rokonságuk gyökere nem a példakép ismétlésére való hajlandósága, hanem az, hogy ő is személyes ügyének érzi az emberiség leggyötrőbb létkérdéseit, akárcsak József Attila. Nyilván ez sodorta hozzá: „a szenvedés belül“ és „kívül a magyarázat“, a vergődés „földön és égbolton“, a „szellem és a szerelem“, a „kétmilliárd párosult magány“, a „termelési erők odakint s az ösztönök idebent“, az „emberi mű értelme“, a „kamatra gyötört áldott anyaföld“ és a „művelhető csillagok“. Egyetemes összefüggések és végletes ellentmondások kérdőjelei között vergődő lélek a József Attila lelke; ez vonzotta magához Lászlóffyt, akiben szintén végletes és egyetemes gondolat keres költői látomást. Csakhogy a József Attila agyát megjáró gondolatnak nem kell látomás után keresgélnie, az a gondolat már eleve képi alakban jelenik meg az érzékeiben. Amihez — ha már költőről van szó — talán nem is kell zsenialitás — mondhatná valaki. Gondolata válogatja. Van olyan is, amihez páratlan zsenialitás kell. Mert a gondolatnak olyan a természete, hogy addig szárnyal, amíg kirepül látókörünkből. Bizonyos határon túl még a költők látóköréből is. József Attilának viszont olyan a pillantása, hogy a gondolat az absztrakció legmagasabb szférájában sem menekülhet a szeme elől. Aminek a normális költői szemléletben már egyáltalán érzéki megjelenése sincs, azt ő a legtermészetesebb metaforikus viszonyok képében szűri ki az életből. Ő az áru fétisjellegét pezsgősüvegbe zártan fedezte fel, s ha arról akar beszélni, hogy az árutermelés elrejti a valóságos emberi viszonyokat, egyszerűen kiengedi az értéktöbblet szellemét a palackból: „Miatta nem tudja a részeg, / ha kedvét pezsgőbe öli, / hogy iszonyodó kis szegények / üres levesét hörpöli“; számára a determinizmus sem az egyetemes oksági összefüggés elve, hanem az egymástól szabadulni nem tudó tárgyak halmaza, s ha azt akarja mondani, hogy mindannyiunkat kérlelhetetlen meghatá198