Földes László: Elvek s viták. Tanulmáyok, kritikák - Romániai magyar írók (Bukarest, 1983)
Láng Gusztáv: Földes László öröksége
már az emberiség bevégzett diadalát, de hajthatatlanul hirdeti, hogy — nem mond le róla. Az ember, a rend és az értelem magától értetődő tudomásul vétele helyett valahogy jobban is illik a költészet szelleméhez mai hősies és tragikus érzésvilága — mégis, mindennek ellenére: Ember, Rend, Értelem.“ A Lászlóffy-tanulmány ismét példája annak, hogy a gondolatrendszer elemzése nem jár együtt a megfelelő esztétikai-stilisztikai kategóriarendszer kimunkálásával. Igaz, ahogy Lászlóffy képeit József Attila-képekkel veti össze, az a kritikus asszociáló-beleérző képességének, rejtett öszszefüggések felfedezésének ragyogó példája. Éspedig azért, mert nem egyszerűen azonos motívumokat vet egybe, hanem a képek gondolati-hangulati tartalmát, szövegösszefüggését, a bennük konkretizálódó világképelemeket. A felismert azonosságok elméleti elemzését azonban vitathatóvá teszi a képelmélet merev alkalmazása. Ha szerinte Lászlóffy nem József Attila-epigon, akkor ezt nemcsak gondolati különbözőségükben érzi kimutathatónak, hanem képalkotásuk eltérő minőségében is. Ezért vezeti be a kétféle kép — a metafora és az asszociáció — ellentétként meghatározott fogalmát, holott stilisztikailag ez az ellentét nem létezik. S a K. Jakab Antallal vitázó tanulmányában a historizmust (joggal) számon kérő kritikus itt épp az ahistorizmus vétkében marasztalható el. Mert egy kép-, illetve metafora-típus nyilván nincs egyetlen költői életműhöz kötve, hanem legfeljebb korhoz, irányhoz; József Attila stílustörténeti jelentősége éppen egy ilyen — az avantgarde kimunkálta — sajátos képtípus intellektuális lehetőségeinek újszerű kiaknázásában keresendő. Mármost Lászlóffy azzal, hogy gyakran ugyanezzel a metafora-típussal él, még nem válik epigonná; az azonos metafora-típus konkrét funkcióváltozása biztosítja eredetiségét. A két költő különbsége tehát nem az eltérő stíluskategóriákban, hanem az eltérő funkcionalitásban ragadható meg. A modem irányok megértéséhez alkalmatlan stíluskategóriáktól úgy távolodik tehát a kritikus, hogy őket érintetlenül hagyva, új, kiegészítő kategóriákat próbál alkalmazni — ami csak vitatható elméleti 20