Gálfalvi Zsolt: Az írás értelme. Esszék, tanulmányok, kritikák (Bukarest, 1977)
Írástudók felelőssége
dalmát teremtették meg. Az irodalom és a művészet világnézeti meghatározottsága, elkötelezettsége ezért is meghatározó jelentőségű korunkban. Az értelmetlenséggel és az abszurditással csak az az irodalom állíthatja szembe a maga kristálytiszta, fegyelmezett emberi rendjét, amely a tudományos világnézettől áthatva felismeri e jelenségek lényegét, érzékelni és érzékeltetni tudja a látszat és a lényeg, a véletlen és a szükségszerű, a konkrét és az elvont sajátos dialektikáját. Az errefelé vezető út természetesen nem az ellentmondások megkerülésén, hanem az ellentmondásokkal való tudatos szembenézésen át vezet. Ezeknek az ellentmondásoknak a mélységes átélése és az értelem költészetében való feloldása avatja József Attila líráját ma is ható és eleven, a nagy költészet vonzásával irányt szabó erővé az értelmetlenség és az abszurditás elleni harcunkban. Többről van itt szó, mint a hitvallásról, az állásfoglalásról az értelem mellett. József Attila lírája nem egyszerűen deklarációk, világnézeti manifesztumok költészete. József Attila sajátos művészetével újjáteremti a valóságot, létrehozza azt a költészetében realizálódó valóságképet, amelyet értelmes törvények igazgatnak, és erről az alapról hirdeti „minden emberi mű“ értelmét. Az értelem költészete a szocialista humanizmus fegyvertársa. Ezért tarthatjuk joggal számon József Attilát a szocialista humanizmus legnagyobb megszólaltatói és legmélyebb gondolkodói között korunkban. Ahogy a társadalmi élet minden területén tetten tudta érni a „tőkével jegyes“ fasizmus embertorzító jelenségeit, úgy tudta a mély gondolati általánosítás szintjén is cáfolni az „ordas eszméket“, az emberség, a humanizmus, az értelem ellenségeit, a barbárság szálláscsinálóit és igazolóit. Az abszurditás irodalmának egyik alapvető forrása a rettegés a megismerhető és főleg a megismerhetetlennek tűnő szörnyűségektől, az imperializmus világának embertelenségétől, ridegségétől, magányától. Olyan élmények ezek, amelyek korunk minden nagy és jelentős írástudóját szükségszerűen megkísértették. József Attila költészetének szintén egyik lényeges élménye ez a rettenet, a maga társadalmilag, politikailag pontosan körülhatárolható formáiban éppúgy, mint a magány, az egyedüllét, a kiszolgáltatottság filozófiai-érzelmi 7