Gáll János - Sztranyiczki Gbor (szerk.): A párt a társadalmi haladás élén (Bukarest, 1988)
Az utóbbi időben a kommunista párt helye és szerepe az új társadalom építésének történelmi folyamatában számos új kérdést vetett és vet fel. E téma joggal a közvélemény érdeklődésének előterébe került. Az ebből fakadó reális szükségletnek kíván eleget tenni a jelen kötet, amikor arra vállalkozik, hogy közelebbről bemutassa a Román Kommunista Párt felfogását és tapasztalatait a szocialista társadalom politikai vezetésében. A kötetbe foglalt tíz tanulmány megannyi betekintés e felelősségteljes gyakorlat különböző területeibe. A szerzők többsége a hazai filozófiai, illetve ideológiai-politikai szakirodalomban jól ismert és a szóban forgó tárgykörben már eddig is számos tanulmányt, cikket közölt. Ezúttal főleg arra törekedtek, hogy a lehetőségekhez mérten összefoglaló áttekintést nyújtsa-