Gazda József: Így tudom, így mondom. A régi falu emlékezete (Bukarest, 1980)

E könyv nem néprajzi is­mertetés, nem népköltészeti gyűjtés, nem nyelvtudomá­nyi vagy történelemtudomá­nyi értekezés. Hanem egy kicsit néprajz, egy kicsit népköltészet, egy kicsit tör­ténelem, s nyelvünk árnya­latos gazdagságának doku­mentuma. Semmiben sem törekszik teljességre. Bár nagyjából átfogja az egész romániai magyar nyelvterü­letet, vannak mégis fehér foltok benne. Többnyire érinti azokat a hagyomá­nyokat, melyeknek feltárása a néprajz tárgyköre, de nem tanulmányszerűen, hanem úgy, ahogy azok az embe­rek emlékezetében élnek. A tematikus fejezetek szé­les körű kitekintést próbál­nak nyújtani a hagyomá­nyos életforma különböző vonatkozásaira. A látástól vakulásig munka taposó­malom-egyhangúságát fel­oldják a mindenben meg­nyilvánuló szertartásos, már-már ünnepélyes for­mák, szigorú belső törvé­nyektől meghatározott nap­tár-pontos életrend, s az ebben helyet kapó örök de­rű, örök móka és játék. Bár­miről is szóljanak, bármit is ismertessenek a szövegek, mindenik a megélt életet, az emberi sorsokat, emberi lelkeket idézi a népi nyelv színes, képgazdag költőisé- gével. Ezért érezzük mind­untalan a szöveg olvasása közben, hogy az csupa köl­tészet, csupa szépség. Gazda József

Next

/
Oldalképek
Tartalom