Gittai István: Folyosók és tünetek. Versek (Bukarest, 1979)

A költészet a hiány születé­sekor kezdődött, s csak a hiány megszűnésével tűn­het el örökre. Ez természe­tes is: a hiány maga oly belső légüres teret, nyomás­­különbséget, feszültséget teremt, melyet valamikép­pen ki kell egyenlíteni, pon­tosabban e kiegyenlítődés látszatát létrehozni; varázs­lattal, mágiával, szemfény­vesztéssel, önhitegetéssel, szóval olyan lelki szegény­séget enyhítő bódulattal, káprázattal, mely azt az illú­ziót fakasztja, hogy az em­ber fia hiányai ellen tesz is valamit. A költészet a hiányérzetet teljességgel sosem szüntet­heti meg, már természeté­nél, rendeltetésénél fogva sem; hiszen ez azt jelente­né, hogy a költészet felszá­molja önmagát. Ez pedig lehetetlen a hiány teljes megszűnése nélkül. Hogy mi szüntetheti meg a hiány­érzetet, s az mintegy egye­nes következményként a költészetet, az már egészen más kérdés: ex cathedra. Gittái István

Next