Gittai István: Mennyi, mennyi levegőre. Versek (Bukarest, 1990)
1987. december 3.
1987. DECEMBER 3. József Attila emlékére Reggel ólmos esőben, lelkibeteg, szomorú költő csügged a téren. Vajon kié ez a város? Délután, amíg a gép, mossa a heti szennyest, eszembe villan anyám. Mindig akkor üzen ő — így gondolat-éteren át — ha szükség éri fiát. Töltésen gyalogolok. Alkonyodik. Dübörögve tehervonat robog át. Negyvenegy éves vagyok. Ügy sajog, amit kapok, anyanyelvemnek nagyon fáj. Rám se hederít a világ. 30