Herédi Gusztáv: Késő bánat. Regény (Bukarest, 1974)
is írja József Attila? „Játszani is engedd szép, komoly fiadat." Egyre töprengett, mormogott magában, s közben mind derűsebb lett a tekintete, hamisan pillantott barátaira, mintha turpisságon kapta volna őket. Most végre beléjük lát, sőt, többet tud róluk, mint ők maguk, hogy mit keresnek itt a havasokban — és önmagukban — Rékássyék és Kellerék, a sátras fiúk és a bősz németek és minden kirándulók, világjárók és csavargók az egész földkerekén. * — Nem értem, mi köze a játéknak az összeforrottsághoz? Kun megmerevítette ajkát. — Sok, nagyon sok — mondotta nyomatékkel. — Csak a játék hozza össze igazán az embereket. A játék, az ingyen-cselekvés. — És a munka? — kérdezte Gabi. — Az is, tudom, de a munka mivel hozza össze az embereket? Határozott céllal, ami a haszon ugyebár. A munka eredménye. Amit el kell osztani, s akkor már beleköp a levesbe az érdek, és marakodás a vége. — Megártott neked a havas, komám. — Ezzel szemben az ingyen végzett cselekvés, a játék... — Előtört a fizikusból a régi bölcsész hallgató. — Eszembe jutottak a régi filozófiai olvasmányok. Emlékszel még Huizingára, a Homo ludensre? Mit gondolsz, aki felnőttként játszik, aki... az nemcsak hogy gyermekként viselkedik, hanem úgy lehet, viszszalép az ősiségbe, az emberi faj gyermekkorába. — Hát... az ősember nyilván ... még él bennünk. — Még él, még él — ismételgette Kun. — Meséltem neked, hogy gyermekkoromban jól összeforrott bandában éltem, de szüleim halála után kiszakadtam onnan. Tudod-e, hogy ez a szakítás ma is fáj? A banda, a gyermeki világ ... Vajon a régi mondák világa, az 182