József Attila: Versek (Bukarest, 1972)
1932
RITKÁS ERDŐ ALATT Ritkás erdő alatt a langy tó, lukba búvik piros bogárka, fű biccen szürke csöpp varangytól és a szántón borong a nyárfa. Magos muharban hasán horkol odvas dorong, a végén gomba. Nézi teltkeblű öreg hordó, puha moha meg zsíros donga. Lebeg a hosszú szél lebontva, — késő, szép délután ez, késő — fodraiból a levelet fésüli zümmögő fésű. S a köd szoptatós melle buggyan a ráncos szoknyájú hegyek közt, — így volt. Egy ember ült a porban s eltűnt a kifestő jegyek közt. HATÁR Dongó ődöng az erdő szélinél. Harkály kopog, gyík ragyog. Marha bőg. S tovaringatja fodrosán a szél a tűnődve zümmögő időt. Gyűrt, sárga táj, az égi mellig ér, muharmező, kemény kötény, nehéz — mi van benne? Amott fut egy kis ér s itt ház ül. Kisfia, az ól, idenéz. 23 — József Attila: Versek 353