József Attila: Versek (Bukarest, 1972)
Méliusz József: Előszó
A tudományos szocializmus önmagát állandóan megújító filozófiája innen, az osztályharc gondolatiságából és gyakorlatából emelte, lökte mind magasabbra József Attila tehetségét, személyes és egyetemes érvényű proletáremberségét, utolérhetetlen művészetű költészetét. így alakult ki képessége a dolgokat egyszerre költőként, művészként és felelős társadalmi személyiségként, politikusként is pontosan megnevezni. így vált ceruzája alatt a vers a spirituális szómágiával, a steril szépségideálokkal, az önmagáért való „tiszta“ költészettel ellentétben a marxi történelmi tudatosság tevékenységévé a művészet szuverén síkján. Lett maga is olyanná, mint „a munkásság, mely osztály harcban vasba öltözött“. Elmondhatjuk róla: előrevetített egy talán eljövendő költőtípust, aki majd az önmagát felszabadított munkásosztályból származik, és akiben a rendteremtő, a mindig új, magasabb, teljesebb rend felé törekvő művész elválaszthatatlan a tudóstól, a kommunista emberségű poli- ' tikustól, csupán eszközei sajátossága révén különbözve emezektől, és akkor is, ha az utána következő korok költője már nem a lírai tipológia József Attila-modelljét ismétli meg, hanem új és más környezetekét. József Attila ismételhetetlen, de lírája egy lehetséges út, amely, úgy lehet, elkerülhetetlen ... 6 Az ellenforradalmi és egyben forradalmat érlelő század, amelyben élt, az Ady utáni magyar költészettől nemcsak új mondanivalót, de új formákat is követelt. Hagyományos költészeti irányzatok omlottak össze, és az újak, Európa egyik végétől a másikig, a társadalmi gyötrelem és vajúdás fantasztikus görcsei közepette s egymást taszítva törekedtek a színre. A bomló polgári társadalom krízise szétvetette a szimbolizmust, sterilizálta a klasszicitást, felbontotta a szecessziósságot, a felszínen a már szétoldott futurizmus, az expresszionizmus és a dadaizmus, a szürrealizmus habzott s hömpölygött a fennmaradt polgári rend és értékrendszer tagadásának áramában az elkö-15