József Attila: Versek (Bukarest, 1972)

Méliusz József: Előszó

dolatban lát napvilágot, a Szellemi Népfront nyitányaként, s mintegy jelezve: a költő és a párt viszonyában helyre­állt a rend, de — más minőséggel mégis — a költő már nem belülről az osztályból tekint ki a világba, hanem rálát osztályra és világra: törvényeit kutatja és fogalmazza meg költőileg — az empíria fölötti igazságot. A halála előtti esztendők terméséből is kiemelkedik A Dunánál, a Levegőt!, a Kései sirató, Születésnapomra, Hazám, Thomas Mann üdvözlése, Egy spanyol földmíves sírverse. Emberi teherbírást meghaladó benső feszültsé­géből robbannak ki most már állandóan világirodalmi magasságokban sistergő költeményei. Nemcsak a politi­kaiak, de a legszemélyesebbek, a benső sebeivel, az egye­temes érvényű „nagyon fáj“-jal oly tudatosan foglaiko­­zóak is, ha lehet ugyan különbséget tenni József Atti­lánál politikai és személyes lírai világ között. Kettészakadó, sérült, neurotikus tudatának a világ­­irodalomban példa nélküli önfelderítése közben minden­esetre roppant és szörnyű mélységekbe ereszkedik alá; ember a lelke önrétegeibe nála mélyebben aligha jut­hat el. Freud mélylélektanában keresi a kiegészítő vá­laszt végsőkig kiélezett személyes tulajdon sorsát és az emberiség sorsát illetően, azon a határon túl, ahol a lo­gika, az ésszerűség dialektikája, a történelem dialektikája számára úgylehet véget ér. Végső soron mind saját be­tegségének és a fasiszta világfertőzésnek a magyarázatát keresve, törekszik a gondolat határainak megmerevitese helyett e határokat kitolni; hiszen a fasizmus az agresz­­szió, tehát az ösztönök hatalma alá taszította a társa­dalmat, ő maga is agressziók áldozata; olyan kérdésekig jut el tehát, amelyeket teljes akutságukban majd csak a századunk őrületeire visszatekintő második világháború utáni marxista és nem marxista filozófia és etika vet majd fel. De maradjunk József Attila tragikus benső valóságá­nál. A magyar feudális-kapitalista rendszer embertelen­sége, a burzsoá-dzsentri társadalom végső konzekvenciája: a fasizmus az emberi lelket, az egész magyar társadalmat beletaszította egy általános neurózisba, ami ugyanakkor európai állapotot is jelképezett. A neurózist József Attila teljes intenzitással személyesíti meg. Ami a költő szá-29

Next