József Attila: Versek (Bukarest, 1972)
Méliusz József: Előszó
mára elviselhetetlen, az a „világhiány“; Petőfi még egyszerűen rabságnak nevezte. A „világhiány“ leküzdésére József Attila, ismételjük, emberi erőt meghaladva, ihlete és a világos tudat legmagasabb fokáig ágaskodott fel. „Levegőt, levegőt!“ — kiáltja szellemi légszomjában, fuldokolva. Pontosan tudta, ismételten más-más formában fogalmazta meg: „lm itt a szenvedés belül, / ám ott kívül a magyarázat. / Sebed a világ — ég, hévül / s te lelkedet érzed, a lázat.“ Az én és a világ viszonyának törvényeit nem veszíti szem elől, ellenkezőleg: minél közelebb a lelki betegség okozta vég — az elme teljes elborulása és az önveszélyesség —, annál világosabban fogalmazza meg azokat, bennük a tulajdon állapotát és a világét. Akik József Attila utolsó esztendőiben kifejlődött, az összes tényezők által siettetett tragédiájának költői objektiválását „betegesnek“ találják, azokkal szemben egyet kell értenünk Németh Andor véleményével, amely szerint utolsó korszakának, a legnagyobbnak, minden alkotása egy-egy győzelem lelke teljes elborulása ellen viselt harcában. De fűzzük hozzá a magunk véleményét is: József Attila költészetének végszakasza az emberi szellem, értelem és ihlet diadala a világ elborulása felett is, kiindulópont eljövendő forradalmi fordulatok felé, amiket a kor tragédiájával összeforró személyes tragédiája mélyén is előre látott, mert tudta a törvényt, hogy költészetének hajója kiér majd az elmaradhatatlan osztályforradalom szabad vizeire. Verseiben kerekedett felül a „kívül-belül leselkedő“ magányon. A kommunista dialektikus, nyitott tudat ereje verte le benne újra és újra a kettős magányt, a külső valósággal adekvát hasadásos „semmit“ és „világhiányt“, verte vissza az ellenséges, mert a hatalom erőszaka által, az agresszió által determinált, észellenes, osztály-valóságú világ által rákényszerített lelki és fizikai pusztulást. Az intellektuális realista kommunista az utolsó lehetőség határáig harcolt benne az értelem, az ész világosságáért, haláláig, e szörnyű tiltakozásig, melyet csakhamar ötvenmillió ember pusztulása követ, ö is a „halottak élén“ menetelt, egy avantgarde-ban, amely-30