József Attila: Versek (Bukarest, 1972)
Méliusz József: Előszó
a gondolkodó, a kritikus, az esztéta, a politikus elválaszthatatlan a költőtől. József Attilával egy évszázad leforgása alatt harmadszor igazolódott irodalmunk történetében — világirodalmi teljesítmény szintjén —, hogy a mi korunkban is a történelmileg nagy, a teljes költészetet csak a történelmi jelenlét tudatossága alakíthatja, s az ilyen költészet épp ezért hat vissza alakítólag a történelemre. Bizonyítja, hogy a nemzeti sors valóságos kérdéseit ez az irodalom hordozza. Akkor is, ha a fejlett polgári társadalmak efféle költészetet esetleg már nem produkálnak. 1848 robbanásába torkollóan a plebejus Petőfi, a Tanácsköztársaságba forduló 1918-as őszi polgári forradalmi küzdelem zászlajaként Ady a kiteljesítője a nemzeti költészetnek. József Attilában összegeződik, Csokonaiig visszamenően és még tovább, vissza a lázadó hangú népköltészetig, az elnyomott néptömegek hatalmi törekvéseit kifejező költőelődök, de legfőképp Petőfi és Ady társadalmi, művészi, emberi harca. Ö maga a modern osztályharc színvonalán egy nemzet emberiségi történetére terjeszti ki öröksége tudatát: „Én úgy vagyok, hogy már százezer éve / nézem, amit meglátok hirtelen. / Egy pillanat s kész az idő egésze, / mit százezer ős szemlélhet velem.“ .. . „Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. / Enyém a múlt és övék a jelen. / Verset írunk — ők fogják ceruzámat / s én érzem őket és emlékezem.“ Az összegezés magasabb szinten egyben elválást is jelent: József Attila összefoglalja az elődök hagyatékát, és ugyanakkor szükségszerűen túl is halad rajtuk, elválik tőlük. Forradalmi szocialista költészetének gondolati realizmusában a költői igazság és a történelmi igazság új összefüggés-rendszerben jelenik meg: a proletariátus társadalmi, politikai kategóriájának a történelemhez való új — proletárforradalmi — viszonyulásában: igényében, jogában és feladatában, hogy ő álljon a társadalom radikális megváltoztatásáért folyó harc élén. „ ... a proletáríró ott kezdődik, ahol a marxista“ — írja József Attila kéziratban maradt vitájában a RAPP moszkvai magyar szárnyával. — „Marxista az, aki egyénileg azt gondolja el és írja tudatosan, aminek a megtételére a történelem a proletariátus egészét — egyes 37