József Attila: Versek (Bukarest, 1972)
Méliusz József: Előszó
kitörülhetetlenek az ő művészi és gondolati eszméltetésének nyomai. A származás, amiről ugyancsak A Dunánál című versében vall: „Anyám kún volt, az apám félig székely, / félig román, vagy tán egészen az“ — e testvéri földhöz is köti. Ez a magyar vallomása: program. A román forradalmi irodalom akkoriban fedezi fel, amikor a párizsi Commune című folyóirat közöl kis antológiát verseiből. Bár a Stinga című bukaresti baloldali hetilap már 1932-ben foglalkozik költészetével. József Attila kis kötetre való román költeményt ültetett át magyarra, többek között Mihail Cruceanu, Ovid Densusianu, Ion Vinea, Ilarie Voronca, Radu Boureanu, Áron Cotrus verseiből. Az ő költészete viszont a felszabadulás óta Eugen Jebeleanu, Mihai Beniuc, Costa Cáréi, Veronica Porumbacu és még számos román költő fordításában hatolt be Petőfi és Ady mellé a román olvasók, a román irodalmi élet tudatába. Szabolcsi Miklós nagyszabású József Áttila-monográfiájának első kötete beszédesen igazolja, hogy hazai magyar és román írók fontos adalékokat szolgáltattak az újabb József Attila-kutatásnak; a költészetéről és példájáról szóló hazánkbeli magyar és román írók cikkeinek, tanulmányainak harminc esztendeje egyre szaporodó száma és gazdagsága szemlélteti hatását, állandó jelenvalóságát újabb, differenciált irodalmunkban, mi több, a szocialista világlátás és életérzés újabb kifejeződésében. Nem kevesen romániai magyar kortársai részt vettünk az érte és vele való küzdelemben, immár nem a megtorpant polgári forradalom, hanem a proletárforradalom nemzetközisége humanizmusának zászlaja alatt. Hiszen ott voltunk a népfronti szellemű irodalmi harcban, amelyet József Attila költészetének jelenlétével ez a nemzetköziséggel átfűtött antifasiszta humánum töltött meg tartalommal. Megdermesztett „országos pusztulása“, a tőle búcsúzó emlékgyűlés Kolozsváron valóságos politikai manifesztáció jellegét öltötte. Rohamos lelki pusztulásával is, halálával is tovább harcolni buzdította mindazokat, akiknek a fasizmus az övével azonos sorsot szánt, és akik vele vállalták a humánum gondolatának igazát az antihumánummal szemben. ’,2