József Attila: Versek (Bukarest, 1972)
Méliusz József: Előszó
mélyes eszméletként kora általános proletárforradalmi irodalma, költészete fölé is ebben emelkedett. Ezzel nyújt ő is támaszpontot kora proletárforradalmi irodalmának kritikájához, s épp mert egyetemes érvényű, nemzetközi, emberiségi dimenziójú művészként is a proletárforradalmi irodalomhoz tartozott. Bizonyítja, hogy századunkban világirodalmiság és proletárforradalmiság nem feloldhatatlan ellentmondás, művészete egyike a korunknak megfelelő szintéziseknek, önmagát is a stratégiában látta, fogalmazta meg: „ ... s élete, ha van élte még egy, / a proletár utókoré?!“ Nem az „örökkévalóságba“, hanem „a proletár utókorba“ helyezte önmagát. Igen, van még egy élete, és ez valóban a „proletár utókoré“, a szocialista máé, a fölöttébb bonyolult huszadik század második feléé — ez szülte magasabb igényű, újabb, sokoldalú megfejtését is mind a filológiában, mind pedig a filozófiában, amennyiben az esztétikát filozófiainak fogjuk fel. Halála óta három és fél évtized maradt mögöttünk. Az ő ideje óta a környező külső és a benső, a lírára visszarezdülő lelki körülményeink gyökeresen megváltoztak. Ami a társadalmi szerkezetben az ő élete idején alant volt, ami elnyomott volt — munkásosztály, nép, szellem, ésszerűség, humánum —, felülkerekedett. Az értelem rendje a dolgokat, a viszonyulásokat alapjában, legalábbis lényegében, fejükről a talpukra állította, és immár a forradalmi rend felől nézve, József Attila költői életműve — a korabeli objektív és személyes ellentmondások fölé emelkedve — klasszikus tisztasággal áll előttünk. Elhallgatni, szűkíteni lehetett — s nemcsak a kapitalizmus idején —, meghamisítani is, eltorzítani is, de megszüntetni soha. A történelem minden ő-idejebeli összefüggéseket felforgató változásai kímélték meg attól a hamisítástól, torzítástól, csonkítástól, aminek egy hazug korban és hazug társadalomban elődjei, Petőfi és Ady költészete és példája ki voltak szolgáltatva. Nacionalistának nem lehetett hamisítani. Dogmatikusnak sem. Vele visszaélni ma sem lehet. Ady megvédte Petőfit, József Attila megvédte Adyt — József Attilát egész „újfajta népe“, a „másfajta raj“ gondolati tevékenysége, egyre tisztulóbb tudata rehabilitálta, jóvátéve a dogmatikus háttérbe szorítást. Az önmagát újító 8