Kántor Lajos: A hiány értelmezése. (József Attila Erdélyben) (Bukarest, 1980)

A Korunk fórumán

szeptemberi számának, a Mai magyarok régi magya­rokról R. Zs. (Remenyik Zsigmond) szignójú ismerte­tésében József Attila „bevezető Ódájá“-nak (A Duná­nál) a kiemelése. 1937 februárjában jelenik meg az élő költőt — a Nagyon fáj szerzőjét — méltató utolsó Ko­­runk-cikk. Szavait Remenyik „a költő nagyságához“ igazítja. „József Attila világa, — hisz mindennél fonto­sabbnak tartom, hogy a költő világáról beszéljek, csen­gő rímei és hullámverő sorainak dicsérete helyett, — az egész, egybefogott, gonosz és titkaiban is ősi tör­vények pusztító jelenlétére utaló világ“ — jellemzi a cikkíró a kötetből kibontakozó képet. S noha nyoma sincs, itt sem, a szociologizálásnak, Remenyik e köl­tői univerzum mégis-célszerű, korának, kortársainak hasznos voltára figyelmez: „Akinek füle van, az hallja, akinek torka, az továbbadja ezt a jajgatást, méltón eh­hez a nagy költőhöz, ki saját sorsában, kényszeredett állapotában és egy emberségesebb világba vetett hité­ben is az egész emberiség sorsát, kényszeredett állapo­tát és lassan növekvő hitét regisztrálja.“ Remenyik Zsigmond könyvkritikájának csak ebben az utolsó „és“ után következő kitételében nem volt igaza; a „lassan növekvő hit“ rövidesen a gyásznak és az átkoknak adta át a helyét... 7 — A hiány értelmezése

Next