Kántor Lajos: A hiány értelmezése. (József Attila Erdélyben) (Bukarest, 1980)
A Korunk fórumán
szeptemberi számának, a Mai magyarok régi magyarokról R. Zs. (Remenyik Zsigmond) szignójú ismertetésében József Attila „bevezető Ódájá“-nak (A Dunánál) a kiemelése. 1937 februárjában jelenik meg az élő költőt — a Nagyon fáj szerzőjét — méltató utolsó Korunk-cikk. Szavait Remenyik „a költő nagyságához“ igazítja. „József Attila világa, — hisz mindennél fontosabbnak tartom, hogy a költő világáról beszéljek, csengő rímei és hullámverő sorainak dicsérete helyett, — az egész, egybefogott, gonosz és titkaiban is ősi törvények pusztító jelenlétére utaló világ“ — jellemzi a cikkíró a kötetből kibontakozó képet. S noha nyoma sincs, itt sem, a szociologizálásnak, Remenyik e költői univerzum mégis-célszerű, korának, kortársainak hasznos voltára figyelmez: „Akinek füle van, az hallja, akinek torka, az továbbadja ezt a jajgatást, méltón ehhez a nagy költőhöz, ki saját sorsában, kényszeredett állapotában és egy emberségesebb világba vetett hitében is az egész emberiség sorsát, kényszeredett állapotát és lassan növekvő hitét regisztrálja.“ Remenyik Zsigmond könyvkritikájának csak ebben az utolsó „és“ után következő kitételében nem volt igaza; a „lassan növekvő hit“ rövidesen a gyásznak és az átkoknak adta át a helyét... 7 — A hiány értelmezése