Kántor Lajos: A hiány értelmezése. (József Attila Erdélyben) (Bukarest, 1980)
A Korunk fórumán
majd — bár e két bírálat a lehető legtávolabbról közelít (e pontban) egymáshoz: Dsida a programverseket kifogásolja ezen a címen, Nádass inkább a népi hangvételt. (Figyeljünk a Korunk-cikk megállapításainak rejtett árnyalataira, kiemelve hangsúlyos jelzőit, hasonlatait: ,.József Attila a legnagyobb könnyedséggel rázza ki a legkülönbözőbb versformák és képsorozatok szép példáit, komoly Whitman-szerű szabadvers váltakozik a csengettyű hangit népdal rímeivel.“ Hogy ezt a csengettyű-hangot nem dicséretnek szánta a recenzens, megtudjuk a következő mondatából: „kötetének néhány darabja [. . .] ügyesen pattog és harangoz, de ha hozzányúlsz, szétpattan és üresen kong.“) Szentimrei is, Dsida is a költői nyelv erejét érezve kész befogadni a fiatal költőt mint Csokonai, Ady rokonát — Nádasst ez nem hatja meg, eleinte inkább még bosszantja (lásd: Tinódi Lantos Sebestyén). E kis cikk bizonysága szerint 6 maga sem fordít különösebb gondot a nyelvi megformálásra, a mondatfűzésre — mintha ezzel is a régi tagadását, a forma rombolását akarná kifejezni. A Kassák bécsi köréhez tartozó Nádass József, aki József Attilát is ott, az emigrációban ismerte meg, kései visszaemlékezésében nem is tagadja vitáikat József Attilával rímről, ritmusról, versmértékről, könynyedségről93. 1929-re némileg oldódik ez a görcs a feltétlen formabontás híveiben, s Nádass sem tudja egészen kivonni magát a költői szépségek hatása alól, elsősorban azonban a magatartás érdekli, tiszteletlenségét, elfogulatlanságát üdvözli: „Ahogyan gondolatasszociációinak merészségével a világ minden összehordott dolgát önmagával együvé gyúrja, ez mutatja költősége mellett forradalmiságát is. Ö az a költő, aki fütyül a világra.“ (Ez a mozzanat szintén felbukkan majd a Szentimrei- és a Dsida-cikkben.) A mozgalmi ember enyhe rosszallását, fejcsóválását is beleérezhetjük a költő én-központúságának jellemzésébe („Semmi nem érdekli József Attilát, csak József Attila.“), mégis az elismerésé a döntő szó: „Különös költő, őszinte költő.“ S noha előző mondatában a hajókat vivő széles folyókra, a veteményeskerteket öntöző csatornákra 71