Kántor Lajos: A hiány értelmezése. (József Attila Erdélyben) (Bukarest, 1980)
A Korunk fórumán
így élünk mi. Horkolva alszunk s törten, egymás hátán, mint odvas farakás, s hazánk határát penész jelzi körben a málló falon; nedves a lakás. De — elvtársaim! — ez az a munkásság, mely osztályhareban vasba öltözött. Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! És búvunk érte, mint az üldözött. A történelem futószalagjára szerelve ígyen készül a világ, hol a munkásság majd a sötét gyárra kitűzi a szabadság zászlaját. Gondolom, nem szükséges további magyarázat ahhoz, hogy melyik — pontosabban: milyen — József Attilát vállal a Szabad Szó. De hogy nem másoktól vállalja át, arra nemcsak a kötetben, a Külvárosi éjben véglegesített, hanem a Szabadon ban található szövegváltozattól is néhol eltérő variáns a bizonyság. Az eltérések elsősorban a központozást érintik, van azonban egy szembetűnőbb különbség is: az utolsó verssor az előző közlésben még „világitón kitűzi zászlaját“ szövegezésben olvasható (a szerzőtől kodifikált formában: „szegzi az Ember öntött csillagát!“).106 A nagyváradi Szabad Szó másik, nem csupán variáns-voltában első közlésnek számító József Attilaverse, a Mondd, mit érlel ... a munkásmozgalomban legfontosabb szerephez jutott irodalmi szövegek közé tartozik. Az 1932. március 25-i számban jelent meg — fél évvel azelőtt, hogy a Népszava közölte.107 A számonkérő, kérdéseikkel harcra mozgósító verssorok tovább visszhangoztak az erdélyi sajtóban is; a kolozsvári Falvak Népe például 1932. november 25-én — nyilván olvasóközönségéhez igazodva — a Mondd, mit érlel első két szakaszát reprodukálja irodalmi rovatában (a „részlet“ feltüntetése nélkül). 1932. szeptember 30-án indult meg, a Kommunisták Romániai Pártja közvetett irányítása alatt, a publicista-jogász Demeter János szerkesztésében e lap, azzal a kinyilvánított céllal, hogy a 8$