Kántor Lajos: A hiány értelmezése. (József Attila Erdélyben) (Bukarest, 1980)
„… mutassátok az Írást!”
Váratlanul — hosszú hallgatás után — az Erdélyi Fiatalok is újra csatlakozik József Attilához. Tulajdonképpen ez az első híradás a kolozsvári főiskolások lapjában a költőről — az előző cikkek a publicistát népszerűsítették. Az 1937 decemberi szám utolsó előtti oldalán gyászkeretes cím: József Attila (1905—1937). A fiatal, verseket is publikáló Adám Zsigmond nyilván Dsida cikkének s főképpen a Helikonban közölt József Attila-írásoknak (köztük az 1930-as nyilatkozatnak) az ismeretében „a háború utáni írónemzedék nagy lírikusáét búcsúztatja, a Döntsd a tökét, ne siránkozz szerzőjének közösségi magatartását és költészetét egyforma tisztelettel ismerteti.157 A fiatal Lőrinczi László az Ifjú Erdélyben hasonló hangon méltatja József Attila líráját.158 Dsida Jenő szava tehát messze sugárzik ... Csak az Erdélyi Helikon hallgat feltűnően. Ennek okát alighanem a Helikon—Korunk konfliktusban kell keresnünk. Mindenesetre bántó az ellentét a Helikonban eldugott (véletlenszerűen, nem a szerkesztő akaratából bekerült) egyetlen mondat s a Korunk íróinak tisztelgése között. Akárcsak a Brassói Lapok, a Korunk is — nyilván még több, „ősibb“ joggal — saját halottját, egyúttal pedig a XX. századi magyar líra nagy egyéniségét gyászolja József Attilában. Annál nagyobb megrendüléssel szólnak Gaál Gábor munkatársai, minél közelebb érezték magukhoz a költőt — minél súlyosabb felelősséget éreznek tehát amiatt, hogy nem tudták megtartani őt. A Korunk szerkesztőjének mély gyászát a felkérő levelekből lehet kiolvasni (Gaál maga erre az alkalomra nem szólal meg a lapban); Déry Tibortól december 6-án „valami személyeset“ kér Attiláról: „Nem kritikát, nem »irodalomtörténetet« akarok, de eleven gyászbeszédet, hogy úgy mondjam, ennek a szörnyűségnek a mélyebb értelméről. Mert betegség ide, betegség oda, minden összefügg mindennel. Nagyon szeretném, ha maga írná meg ... Tudom, hogy súlyosat írna. Tegye meg.“ Remenyik Zsigmondnak december 10-én már másodszor ír159, rábeszélóen, fenyegetően: „feltétlenül engednie kell kérésemnek, s a januári számban írnia kell Attiláról; személyeset, 114