Kántor Lajos: A hiány értelmezése. (József Attila Erdélyben) (Bukarest, 1980)
„… mutassátok az Írást!”
viszont — éppen József Attila költészetéből tanulva — kitart amellett, hogy „A népi kultúrából mindaz, ami jelentősen művészi, képezheti a nemzet kultúrájának alapját. Példa erre Bartók és József Attila és az általuk képviselt nemes népiesség, mely a humanizmus teljes átéléséhez, bizonyos európai hitvallás kifejezéséhez vezet. József Attila Európához ír ódát, majd a Pesten járó Thomas Mannt ünnepli gyönyörű versével. Utolsó nagy versciklusában, a Hazámban a játékszerré alacsonyított szonettnek visszaadja a méltóságát és zengő hangszert csinál belőle. Az utóbbi évek legnagyobb magyar verséről van szó. [...] A magyar népies költő megérkezik benne a Varázshegyre“ — írta Kováts József 1937 decemberében. És azt is írta: „József Attilát az európai kultúrát fenyegető szervezett maradisággal szemben a demokrácia lobogója állította az esztétizáló és pepecselő toliforgatástól távol álló Szép Szó mellé. Katona lett: ijjas. A tiszta lelkű magyarok ivadéka, aki erdő-mező járó szilajságát feláldozza és városlakó lesz, mert a hisztériás államrezonnal szemben a szellem puritánságát és szabadságát megvédeni vallásos elhivatottságnak érzi.“ Mindezt szerény cím alatt mondja el Kováts József — hasonlóképpen Déryhez (ha más stílusban is); mondanivalójukhoz csak egy név kellett: József Attila. József Attila — tehát egy teljes birodalom. Megszámlálhatatlan kinccsel. E kincsek felszínre hozatala persze nem lehetséges felszíni fejtéssel. Sem egyszeri kampánnyal. Minduntalan le kell szállni a mélybe, igazságait keresni. Nekünk szóló igazságait. Hiszen tőle tudjuk, s éppen nekünk mondta: Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. A Dunatájon .. . (Valamennyi mellékfolyóját ideértve.)