Kántor Lajos: A hiány értelmezése. (József Attila Erdélyben) (Bukarest, 1980)
Jegyzetek
mely nem mehetett közvetlen Pestre, Kolozsvárra vagy máshová, ide fusson be, és innen menjen rendeltetési helyére, és ugyanígy az is, ami e helyekről nem mehetett közvetlen és veszély nélkül világgá.“ Fábry Zoltán: Szlovenszkói adalék. In: József Attila emlékkönyv. 368. 97 JAÖM III. 443. — E kérdéskörről 1.: Szabolcsi Miklós: József Attila és az illegális Kommunista Párt viszonyának kérdéséhez. Kritika, 1965. 11. sz. 98 A Korunk és Kassák bonyolult viszonyát — képzőművészeti, irodalmi és szerkesztéspolitikai vetületeiben — megpróbáltam összefoglalni egy előző tanulmányban. Kántor Lajos: Kép. világkép: A régi Korunk az új művészetért. Bük., 1977. 99 Gaál Gábor: Levelek (1921—1945). Sajtó alá rendezte, jegyzetekkel elláta és az utószót írta Sugár Erzsébet. Bük., 1975. 122. 100 Nádass József, Kassák körének belső embere írja József Attila bécsi tartózkodásáról: „Elképedve hallgattam e felbukkant idegen legényt: merészen és csökönyösen kiállt a rímes vers védelmében. Akkoriban, különösen arra, mifelénk, ez eretnekség, minden forradalminál vakmerőbb ellenzékiség volt. A szapora izmusok korában éltünk, valamennyien szörnyen modernek és türelmetlenek voltunk — zászlóvivőként Kassák —, és nem akartuk elhinni, hogy fiatal, tehetséges költő nem a szabadversben keresi és találja boldogságát.“ József Attila emlékkönyv. 159. — Ugyanerről az időszakról Németh Andor így emlékezik: „mindenütt mint nagy költőt ünnepük. Az irodalmi tekintélyek közül egyedül Kassák Lajos az, aki nem ismeri el annak.“ Németh Andor: A szélén behajtva. 416. 101 Kassák Lajos: Egy ember élete II. Bp., 1932. 153—154. Tasi József idézi Kassák egyéb megnyilatkozásait is a Munkából (1931-ből és 1932-ból), ahol ugyancsak élesen, dühös elfogultsággal ír Gaál Gáborról (József Attila és a Korunk. 140.) 102 Kassák így foglalja össze a József Attila Korunk-cikke után kettőjük viszonyát: . „Egyre közelebb került az illegális mozgalomhoz és környezete behatása alatt egy rövid, de erősen harapós írásban ellenem fordult a kolozsvári Korunkban. Kritikátlanul leszólta költészetemet, körülbelül az volt a véleménye, hogy így csak egy őrült ír, s ilyen írásokat csak az őrülték olvashatnak. Nem polemizáltam vele, hiszen az egész kis írásból szinte kiharsogott az igazságtalanság hangja. Néhány hónap múlva új verseskönyve jelent meg és idejét látta annak, hogy az ellenem intézett támadást valamiképpen jóvá tegye. Az egyik késő este néhány fiatal munkással hazafelé indultam az Andrássy úti Lidó-kávéházból, s az Abbázia előtt valaki a nevemet kiáltozta utánam. József Attila volt, hozzám futott, s aktatáskájából kivett egy már megdedikált versfüzetet, és kért, hogy felejtsem el és bocsássam meg az ellenem írott, ma már tudja, igazságtalan támadását. Kezet fogtunk, s ezután 131